2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sziijártó nacionalista szöveget adott le

Magyarország különös tisztelettel van azok iránt, akik nemzetük érdekét helyezik az első helyre, és áldozatokat is készek hozni érte - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
2019. június 6. csütörtök 10:17 - HírExtra
 

A tárcavezető Aung Szan Szú Kji mianmari államtanácsossal egyeztetett, majd közös sajtónyilatkozatot tettek.

A külügyminiszter kiemelte: Aung Szan Szú Kji mindig nagy tiszteletben és megbecsülésben részesül, amikor Magyarországra látogat, hiszen sokat tett országa és nemzete szabadságáért. Magyarországon pontosan értjük, milyen az, amikor az embernek az országa, nemzete szabadságáért kell harcolnia - tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte: Magyarország támogatja az EU és Mianmar minél szorosabb együttműködését, de azt nem támogatja, hogy Brüsszel összekeverje a politikai és kereskedelmi kérdéseket, és kettős mércével vagy képmutatással közelítsen az együttműködéshez.

Azt mondta: Magyarország a keleti nyitás stratégia keretében a délkelet-ázsiai régióval szoros együttműködésre törekszik, ugyanis politikai és gazdasági szempontból ez az egyik leggyorsabban fejlődő térség a világon.

Mianmar pedig az egyébként is gyorsan fejlődő ASEAN-térség (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) legnagyobb növekedési ütemét tudja felmutatni, ami azt bizonyítja, hogy a nemzeti érdekérvényesítésre alapuló politika gazdasági hasznokat is hoz az országnak - fogalmazott.

A tárcavezető kitért rá: a magyar és mianmari vállalatok együttműködésének ösztönzésére az Eximbanknál 46 millió dolláros hitelkeret nyitottak, tárgyalnak egy kötöttsegély-hitelprogram megindításáról és gazdasági vegyes bizottságot hoznak létre. Emellett 30 mianmari hallgatónak ösztöndíjat biztosítanak magyarországi tanulmányokhoz - fűzte hozzá.

Aung Szan Szú Kji hangsúlyozta: bár Magyarországot és Mianmart régóta diplomáciai kapcsolatok kötik össze, együttműködésük nem olyan szoros, mint szeretnék, ezért mindkét ország elkötelezett a kapcsolatok hatékonyabbá tétele mellett.

Úgy látja, a kereskedelmi kapcsolatok erősítése mindkét ország érdekét szolgálja, és nagyra értékelik az olyan baráti országokat, amelyek hisznek a Mianmar nyújtotta lehetőségekben. A Magyarországgal folytatott együttműködést különösen a mezőgazdaság, valamint a kutatás-fejlesztés területén szeretnék megerősíteni, mivel a mezőgazdaság nagyon jelentős Mianmarban, és e területen is szükség van a kutatás-fejlesztésre, hogy képesek legyenek megfelelni a klímaváltozás okozta kihívásoknak - magyarázta.

Aung Szan Szú Kji kiemelte: a nemzetközi fórumokon Mianmar - ahogy minden fejlődő ország - valóban nagy küzdelmeket vív, de képesek megfelelni a kihívásoknak.

Megjegyezte: remélhetőleg hamarosan nagykövetséget nyithatnak Budapesten.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását