2024. április 18. - Andrea, Ilma

Szabályozza magát a Facebook

Sheryl Sandberg, a Facebook másodi számú vezetője kedden bejelentette, hogy a vállalat szabályozni fogja a kisebbségeket és nehéz körülmények között élőket célzó hirdetéseket.
2019. március 20. szerda 10:26 - HírExtra
 

A szabályozás a lakás-, és hitelkínálatokra, valamint állásajánlatokra vonatkozó hirdetéseket érinti. Mint Sandberg írta: ezzel véget vetnek a különböző emberi jogi szervezetek által a Facebook ellen indított perek sorának is.

"Régi hagyomány a lakhatás, munkahely és hitelképesség alapján történő hátrányos megkülönböztetés, és ezt a kártékony magatartást nem szabad a Facebook reklámjai révén is folytatni" - fogalmazott Sheryl Sandberg. Egyúttal bejelentette azt is, hogy egyezségre jutottak az ügyben az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) nevű befolyásos szervezettel is, amely a legtöbb pert indította a vállalat ellen.

Az intézkedés részeként betiltják azokat a reklámokat, amelyek a lakás- és hitelkínálatokat, valamint állásajánlatokat életkor, nemi hovatartozás, vagy lakóhely alapján fogalmazzák meg.

Elemzők szerint a hitelkínálatokat reklámozók például előszeretettel vesznek célba kisebbségeket és nehéz helyzetben lévőket, de azonnali hitelt kínálva uzsorakamatot szednek.

"A lakhatással, állásajánlatokkal vagy hitellehetőségekkel kapcsolatos hirdetések rendkívül fontos szerepet játszanak abban, hogy az emberek új lakást szerezzenek, új karriert kezdjenek vagy hitelhez juthassanak, ezért ezeket soha nem szabad emberek kirekesztésére felhasználni" - fogalmazott blogjában Sheryl Sandberg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását