2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Hazudott a kormány?

A korábbi ígéretekkel és a valós igényekkel szemben, a napokban megjelent kormányhatározat szerint a kormányzat csak töredékösszeget fordítana a Magyar Falu Programra.
2018. december 21. péntek 15:51 - HírExtra
 

A Jobbik a TÖOSZ és több mint száz szakember (köztük településvezetők, magasrangú minisztériumi tisztviselők, civil-, és érdekvédelmi szervezetek munkatársai) által kidolgozott, részletesen alátámasztott javaslatcsomag alapján 14 költségvetési indítványt nyújtott be a Program finanszírozására mindösszesen 300 milliárd forint nagyságrendben. Javaslataink egy élhető és éltető vidék lehetőségét teremtették volna meg, elérhető közszolgáltatásokkal, a lakhatás-, és a vállalkozásfejlesztés támogatásával.

Ezeket a kormánypártok a Jobbik közleménye szerint a szakbizottságban azzal a "meglepő és a valóságtól elrugaszkodott indokolással utasították el", hogy nem szokás költségvetési törvényt annak életbe lépése előtt módosítani, valamint van már bőven forrás elkülönítve a törvényben erre a célra.

A Jobbik úgy látja, a saját kormánya is megcáfolta a tájékozatlan fideszes honatyákat, hiszen a megjelent kormányhatározat erre a célra szolgáló új költségvetési sor létrehozása mellett, arra utasítja a pénzügyminisztert, hogy ezen sor feltöltéséhez gondoskodjon 75 milliárd – valamely ismeretlen forrásból történő - rendelkezésre állásáról. "Ezek szerint még a Gulyás Gergely által bejelentett 150 milliárd sem valósulna meg, így – többek között – már szó sincs a mellékutak rendbetételéről."

"A vegytisztán kormánypropagandát szolgáló, hangzatos ígérgetések egymás után lufiként pukkannak szét. A közmondás szerinti sánta kutya pedig megint hamar lekörözte a hazug Fideszt" - a áll a jobboldali párt közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását