2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kevesebb álláskereső - külföldre megy mindenki?

A nyilvántartott álláskeresők száma 13,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júniusi zárónapon 240 700 álláskereső szerepelt, ami több mint 38 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
2018. július 23. hétfő 12:15 - HírExtra
 
Az NFSZ a honlapján közölte: júniusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,6 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.

Júniusban 43 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 12,4 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 3,1 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 9,8 százaléka, 23 600 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.

Az álláskeresők 28,2 százaléka, 67 800 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 12,9 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Az év hatodik hónapjában 36 500 volt a 25 év alatti és 58 900 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,2, illetve 24,5 százalékot tett ki.

Az NFSZ adatai szerint júniusban 130 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 44,0 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,8 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 43 900 új betölthető álláshelyet jelentettek be júniusban, ezek 50,1 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 22 000 volt, amelynek 45,2 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

Júniusban 122 800 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 86 400 betöltetlen maradt.

Az év hatodik hónapjában 205 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a közúti jármű gyártást, műsor-összeállítást, műsorszolgáltatást, számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártását és az információ-technológia szolgáltatást, területileg pedig Budapestet, valamint Heves és Békés megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,7 százalékos volt a 2018. március-májusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 170 600-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékponttal csökkent.

A KSH arról nem adott ki tájékoztatást, hogy az álláskeresők közül hányan távoztak külföldre  jobb élet- és munkakörülmények reményében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását