2024. március 29. - Auguszta

Dupla annyi bicajos

Az elmúlt három évben közel kétszeresére emelkedett a Tisza-tónál kerékpározók száma, a régióba érkező turisták közel 70 százaléka biciklizik. Bogdán Csaba, az idén hetedik alkalommal megtartott Tisza-tó Maraton főszervezője az MTI-nek elmondta: a régió kerékpáros szempontból mérhetetlenül sokat fejlődött az elmúlt öt-hét évben.
2018. szeptember 3. hétfő 08:56 - HírExtra
 
"Infrastrukturális szempontból kitűnő egyedi adottság, hogy a Tisza-tó gátrendszerének tetején épített aszfaltos úton úgy lehet kerékpározni, hogy nem kell tartani az autóforgalomtól, amely általában a legnagyobb visszatartó erőt jelenti a bringások számára" - fogalmazott Bogdán Csaba, aki hozzátette: pár éve a gátakat kezelő vízügyi igazgatóság letette a voksát a kerékpárosok mellett, és kapukat helyezett el az autók kizárására. Az ide érkező 100 turistából 68 bringázik, így az elmúlt időszakban a minőségi kerékpáros és vízisport szolgáltatók, illetve éttermek is megjelentek a régióban.

"Amíg a vízügyi igazgatóság mérése alapján 2015-ben 23 ezer kerékpáros haladt át a kiskörei Tisza-hídon, addig most már több mint 40 ezer, tehát a számuk közel megkétszereződött " - hangsúlyozta a főszervező, akinek tájékoztatása szerint a kerékpáros Tisza-tó Maraton is egyre népszerűbb, a hétvégi eseményen a három kategóriában - 42, 65 és 130 km-es távon - összesen 560-an vettek részt.

A férfiak 130 km-es versenyében Bagi László volt a leggyorsabb, míg a nők 65 km-es távját az a nagyszebeni Larisa Chinces nyerte, aki a román közösségi médiában Magyarország legjobb kerékpáros turisztikai régióit népszerűsíti, s a külföldi újságíróknak szervezett hétvégi study touron éppen a Tisza-tó vidékének idegenforgalmi látványosságaival ismerkedett meg - ugyancsak két keréken.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását