2024. április 19. - Emma

Több a kiadó lakás Budapesten

Budapesten több mint 8300 kiadó lakóingatlan közül válogathatnak a fiatalok, a július második felében felkínált albérletek száma 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amelyet hétfőn küldött el az MTI-nek.
2018. július 23. hétfő 11:09 - HírExtra
 

A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki kifejtette, a kínálatbővülés ellenére Budapest egyes kerületeiben az albérletárak is emelkedtek néhány százalékkal. A fővárosban a bérleti díjak átlagosan 150 ezer forint körül mozognak, az ár azonban nagyban függ az alapterülettől, valamint, hogy melyik kerületben található az adott lakás.

Példaként említették, hogy a 40 négyzetméternél kisebb téglaépítésű garzonoknál 9 százalékkal, 120 ezer forintra, a hasonló méretű panellakásoknál 10 százalékkal, 110 ezer forintra nőtt a bérleti díj. A főváros legdrágább kerülete az V., ahol a 120 négyzetméternél kisebb alapterületű lakások átlagos bérleti díja 248 ezer forint, a legolcsóbb kerület pedig a XXIII. és a XVII., ezekben a városrészekben 105 ezer, illetve 110 ezer forint az átlagár.

A közlemény szerint Pécsen, Debrecenben és Szegeden a kisebb lakásokért 74-85 ezer forintot kell adni, a nagyobbakért 100-106 ezer forintot.

Balogh László ismertette, hogy az országos albérletpiac kínálata is 9 százalékkal nőtt, így már több mint 13 ezer kiadó lakóingatlan áll az albérletkeresők rendelkezésére. Az elemző szerint a kínálat bővülése annak is köszönhető, hogy az alacsony kamatkörnyezet miatt a befektetők az elmúlt években kiadás céljából vásároltak ingatlanokat, ezeket pedig jellemzően a nyári albérletszezon indulásánál, a felvételi ponthatárok ismertetése idején hirdetik meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását