2024. március 29. - Auguszta
Nem emelkedtek számottevően a bérleti díjak az elmúlt egy évben a hosszú távra kiadó ingatlanok piacán. Ennek több oka is van, mindenesetre a szakértők szerint a leendő bérlőknek már kevésbé kell elkapkodniuk a döntést, mint egy-két évvel korábban.
2018. július 11. szerda 07:05 - HírExtra

Habár még mindig magasak a bérleti díjak az lakóingatlanok piacán, az áremelkedés már nem igazán jellemző. Ennek oka egyrészt a bővülő kínálat, másrészt, hogy a túl magas árakat egyébként sem tudják megfizetni a bérlők, harmadrészt pedig az, hogy a kedvező hitelkamatok miatt, aki teheti, inkább ingatlant vásárolt. Ezért egyre inkább jellemző, hogy azok a tulajdonosok, akik nem akarnak hetekig, hónapokig várni a kiadással egy jobb bérleti díj reményében, kénytelenek a megálmodott ár-igényüket mérsékelni - hívta fel a figyelmet Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan VIII. és IX. kerületi irodájának vezetője.

Már nem csak diákok a bérlők

Az árcsökkentést egyébként azért érdemes minél hamarabb meglépniük, mert ha csak egy-két hónapig áll üresen az ingatlan, máris annyit buktak rajta, mintha alacsonyabb áron adták volna ki egy évre. Hart Erzsébet szerint nagy árcsökkentések azért nem jellemzőek még a piacon, a gyakorlat azt mutatja, hogy ha valaki 2-3 hétig nem tudja mondjuk kiadni 100 ezer forintért az ingatlant, akkor is legfeljebb egy 95 ezres árral próbálkozik. Június-július táján pedig még csekélyebb az árcsökkentési hajlandóság, hiszen a tulajdonosok bíznak a diákok rohamában.

Ennek kapcsán persze érdemes tudni, hogy ma már nem olyan nagy az a roham, mint évekkel korábban volt, hiszen egyrészt csökkent a diákok száma, másrészt a diák-bérlőkre az jellemző, hogy egyre inkább igyekeznek elnyújtani a “szezont”, tehát megpróbálják nem nyárra időzíteni a bérlakás-keresést - jelezte Nagy Csaba, a dél-budai Balla Ingatlanirodák régiós szakmai vezetője.

Ráadásul a bérlőknek ma már csak egy részét teszik a fiatalok, illetve a diákok, akik a felsőoktatásban tanulnak, hiszen egyre nagyobb arányban vannak jelen a piacon a vidékről érkező családok - már a középkorosztályba tartozó felnőttekkel -, akik a jobb munkalehetőségek miatt költöznek Budapestre - mondta Lendvainé Pető Zsuzsanna, a Balla Ingatlan XIX. és XX. kerületi irodájának vezetője. Rajtuk kívül persze még sok más korosztály és családi állapot is képviselteti magát a bérlakások piacán, úgyhogy nem beszélhetünk homogén bérlői csoportról.

80 ezernél indulnak az árak

Ha a belvárosban nézünk körül, akkor rendkívül magas árakkal találkozunk. Jelenleg a legkisebb stúdió-lakás havi bérleti díja is 130 ezer forintnál indul a belvárosban - jelezte Schneider Zoltán, a Balla Ingatlan V., VI. és VII. kerületi irodájának szakmai vezetője. A bérlők számára ezek árak már annyira magasak, hogy inkább a külső kerületekben néznek körül. Elsősorban persze olyan helyszíneken, ahol még elfogadhatók a közlekedési adottságok.

És valóban, egy tipikus, tízemeletesben található 53-59 négyzetméteres panellakás bérleti díja alacsonyabb: a XIX. és a XX. kerületben átlagosan 100-130 ezer forint között alakul. Az ilyen méretű, elsősorban másfél, kétszobás lakásokra mutatkozik egyébként a legnagyobb kereslet - mondta Lendvainé Pető Zsuzsanna.

Ennél olcsóbban is lehet persze kiadó lakást találni, de 80 ezer forintos havi díj alatt senki ne számítson arra, hogy bármilyen ingatlant is kibérelhet. Ezért az összegért persze csak egy kevésbé kedvező adottságú bérlakáshoz juthat, mely nem a legkellemesebb környezetben található. Ezt azért hangsúlyozta a szakértő, mert tapasztalatai szerint az érdeklődők jellemzően úgy állnak hozzá a kereséshez, hogy 60 ezer forintért keresnek kiadó lakást. Ami persze lehetetlen, és ebbe később ők is beletörődnek, mert nincs más lehetőségük.

Hasonló árakat említett Kántor Istvánné is, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi szakmai vezetője is. Mint mondta, kiadó ingatlanból még mindig kevés van a két kerületben, és az árak a kétszobás lakások esetében 80-120 ezer forint között mozognak.

Ha egy kicsit beljebb nézünk körül, akkor sem látunk hirtelen megugró árakat. A hármas metró vonalán, a Pöttyös utcánál 105 ezerért találunk kiadó, 39 négyzetméteres, egybenyíló másfél szobás lakást - említett mindjárt egy példát is Hart Erzsébet. Mint mondta, az irányár kezdetben magasabb volt, 110 ezer forint, de mivel nem érkezett rá komolyabb ajánlat, így csökkentette a tulajdonos az árat.

A két kerület külső részein 80 ezer forintnál indulnak a bérleti díjak, például a IX. kerületi József Attila lakótelepen. De ilyen összegért csak elvétve juthatunk kiadó lakáshoz, és az is csak 26 négyzetméteres garzon, mely ugyan ablakos konyhás, de sohasem erkélyes. Az árat emellett meghatározza a metróvonaltól való távolság is. Ha az átlagot tekintjük, akkor kicsit magasabb, inkább 85-95 ezer forint közötti garzon-árakra számíthatunk. A kétszobás lakások ára viszont már 120-130 ezer forint között mozog.

A XIV. kerület esetében sem tér el a helyzet: 80 ezer forint alatt semmilyen lakást nem lehet bérelni a két kerületben - szögezte le Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. 80-100 ezer forintba kerülnek havonta az egyszobás lakások, melyek iránt nagy a kereslet, elsősorban azért, mert kevés van belőlük, így fajlagosan magasak az áraik. A 1,5-2 szobás lakások bérleti díja 110-120 ezer forint környékén indul errefelé.

A Zugló mellett fekvő XIII. kerületben a kisebb, újszerű lakásokat 120-175 ezer forintért lehet kiadni, míg a nagyobbakat 180-190 ezer forintért - mondta Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Fontos azonban, hogy ezeknél az újszerű ingatlanoknál már a minőség is magasabb. Hiszen azt, hogy pontosan mennyiért vesznek ki egy lakást, a felújítottság, a bútorozottság és gépekkel való ellátottság is meghatározza, nem csak az elhelyezkedés.

A bel-budai kerületekben talán még nagyobb a kínálat kiadó ingatlanokból. 100 ezer forint felett az egyszobás lakásokra már nem nagyon van jelentkező, hiába jó állapotúak - mondta Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai irodájának szakmai vezetője. A nehezedő helyzet nemcsak abból látszik, hogy a tulajdonosok elkezdték csökkentgetni az árakat, hanem abból is, hogy egyre több kiadó ingatlant “hoznak be” az ingatlanközvetítő irodához, és kérik a közvetítők segítségét a kiadásban.
Forrás: Balla Ingatlan
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását