2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Jön a szőlőmagtabletta

Átadták a Bock Borászat Kft. mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással felépült, hozzávetőlegesen 1000 négyzetméter alapterületű szőlőmagtabletta-gyártó üzemét csütörtökön Villányban.
2018. június 29. péntek 08:05 - HírExtra
 

Bock József borász a hamarosan forgalomba kerülő, a kékszőlő magjából előállított táplálék-kiegészítő tablettáról azt mondta: abban olyan különleges anyagok találhatóak, amelyek rendkívül hasznosak az emberi szervezet számára.

Szűcs Balázs projektvezető köszöntőjében kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztési projekt nyomán létrejött üzemben évente 400 ezer csomag szőlőmagtablettát állítanak majd elő 20 ezer kilogramm villányi szőlőmagból. "Olyan természetes eredetű anyagokat tartalmazó terméket sikerült kifejleszteni, amely igazoltan pozitív orvosbiológiai és élettani hatással rendelkezik" - hívta fel a figyelmet.

Hozzátette, "értékes beltartalmának felszívódása a szervezetben kiemelten hatékony". A termék kifejlesztésében résztvevő Pál Szilárd gyógyszer-technológus az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a tabletta a szőlőmagban található polifenol-vegyületcsoport hatóanyagai révén fejti ki elsősorban a szív- és érrendszerre gyakorolt kedvező hatását.

Bock József azt MTI kérdésére közölte, hogy a háromszintes üzemet két év alatt építették fel. A beruházást 681 millió forinttal támogatta a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) - jelezte.

Az ünnepségen Hargitai János, Villány és térsége kereszténydemokrata, illetve Hoppál Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője méltatta a beruházást, kitérve a borvidék sikereire és a magyar gasztronómia fejlesztésében, illetve az egészségmegőrzésben betöltött szerepére is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását