2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mégis randizik Conte Macronnal

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök pénteken Párizsba látogat, ahol Emmanuel Macron francia elnök is fogadja - erősítette meg a római miniszterelnöki kormányhivatal közleményében, cáfolva ezzel azokat a sajtóértesüléseket, hogy a két ország között kibontakozott menekültügyi vita miatt elmaradhat kettejük találkozója.
2018. június 14. csütörtök 13:04 - HírExtra
 

A közlemény szerint az olasz miniszterelnök és a francia elnök szerda este telefonon beszélt egymással, és egyetértettek abban, hogy az EU állam- és kormányfőinek június végi csúcstalálkozója előtt közös olasz-francia egyeztetésre van szükség.

A minap az olasz sajtóban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Giuseppe Conte a párizsi látogatás lemondását mérlegelte a migránsokat szállító Aquarius mentőhajó miatt Róma és Párizs között kibontakozott vita miatt.

Olaszország vasárnap megtagadta a francia Sos Mediterranée és az Orvosok határok nélkül (MSF) civil szervezetek által működtetett, 629 migráns szállító mentőhajó kikötését, de Málta sem fogadta a hajót. Az Aquarius sorsa végül kedden rendeződött: a migránsokat olasz hajók segítségével szállítják át Spanyolországba, amely felajánlotta, hogy fogadja őket. Az Aquarius még nem hagyta el Szicília nyugati vizeit a rendkívül viharos időjárás miatt. Az MSF továbbra is a migránsok azonnali partra szállítását szorgalmazza.

Az olasz külügyminisztériumba szerdán bekérették Franciaország olaszországi nagykövetét, miután a francia elnöki hivatal közleménye cinikusnak és felelőtlennek nevezte az olasz kormány döntését az Aquarius mentőhajó kizárásáról az olaszországi kikötőkből. Ezzel párhuzamosan Gabriel Attal, a Macron vezette Köztársaság lendületben (LREM) párt brüsszeli szóvivője egyenesen "undorítónak" nevezte az olaszok eljárását.

Az olasz miniszterelnöki hivatal szintén közleményben válaszolt, hangsúlyozva, hogy Róma "nem fogadhat el álszent leckéztetést olyan országoktól, amelyek a migrációval szemben mindig elfordították tekintetüket". Giovanna Tria olasz gazdasági és pénzügyminiszter lemondta szerdai párizsi látogatását, és Matteo Salvini olasz belügyminiszter a franciák bocsánatkéréséhez kötötte Giuseppe Conte párizsi látogatását. Bocsánatkérést szorgalmazott Párizstól szerda este még az olasz elnöki hivatal is. Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes csütörtök reggel is azt mondta egy rádióinterjúban, hogy várja Macron bocsánatkérését.

A mindenkori olasz miniszterelnök első európai útja hagyományosan Párizsba vezet. Emmanuel Macron munkaebédre várja Giuseppe Contét, majd közös sajtótájékoztatót tartanak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását