2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kiosztották a MúzeumCafe-díjat

Kelbert Krisztina történész, a Savaria Múzeum muzeológusa kapta az idei MúzeumCafé Díjat.
2018. március 28. szerda 15:13 - HírExtra


A múzeumi szaklap kuratóriuma a szombathelyi múzeum Fényérzék/Személyes, valamint Szemtől szemben című kiállítások szervezéséért, illetve az utóbbi tárlathoz kapcsolódó katalógus létrehozásáért ítélte oda az elismerést. A díjat kedden adták át a Savaria Múzeumban - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A Szépművészeti Múzeum által alapított múzeumi szaklap az idén nyolcadszor ítélte oda díját. Az alapítók minden évben olyan múzeumi szakember munkáját ismerik el a díjjal, aki a magazin szellemiségével összhangban előremutató, új- és korszerű szemlélettel alkotott a maga szakterületén.

A döntésben a szerkesztőség munkáját a szerkesztőbizottság - Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Török László ókorkutató, régész-egyiptológus, akadémikus és Martos Gábor esztéta, művészeti író - segítette.

Kelbert Krisztina rendkívül termékeny muzeológusi pályát mutathat fel: sikeres könyvek szerzője, látogatott kiállítások kurátora, konferenciák elismert szervezője és előadója. Kutatásainak, munkájának kiindulópontja és alapja saját gyűjteménye, a szombathelyi Savaria Múzeum történeti anyagai, amelyek felett történész-muzeológusként, osztályvezetőként őrködik - áll a méltatásban.

A történész több mint 650 oldalas könyvben rendszerezte a szombathelyi zsidóság kutatása során elért eredményeit, amely 2017 júniusában elnyerte a Szép magyar könyv 2016 verseny Bibliofil és speciális kiadványok kategóriájának első díját. A Szemtől szemben. Képek a szombathelyi zsidóság történetéből című kötet nemcsak a múzeumban őrzött Knebel-hagyaték fotográfiáinak látványos publikációja, két kiállítás kibővített katalógusa, hanem olyan társadalom-, mentalitás-, gender- és helytörténeti munka, amely egy konkrét vidéki városon, annak lakóin, családjain, közösségein keresztül mutatja be a dualizmus korától a magyarországi zsidóság történetét angol és magyar nyelven. A kötet és az azt megelőző kiállítások különlegessége, hogy elsődleges forrásául fotográfiák szolgálnak, úgy, hogy a vizualitás és a textualitás szorosan összefonódik.

A MúzeumCafé művészeti vezetője, Pintér József által tervezett MúzeumCafé Díjat Gréczi Emőke főszerkesztő adta át a Savaria Múzeumban rendezett ünnepségen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását