2018. december 17. - Lázár, Olimpia

Jól ment az építőipar

Januárban az építőipari termelés volumene 43,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az épületek építésének volumene 48,4 százalékkal, az egyéb építményeké 33,4 százalékkal nőtt, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján januárban az építőipar termelése 6,4 százalékkal emelkedett az előző havihoz mérten - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. március 14. szerda 11:00 - HírExtra
 

Az építményeknél az ipari épületek mellett a lakóépületek és az oktatási épületek építésének eredménye a növekedés, az egyéb építményeknél a gyorsforgalmi utak építése, valamint a vasútfelújítási munkák és a közműépítések következtében nőtt a termelés.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 59,4 százalékkal, az egyéb építményeké 22,5 százalékkal, a speciális szaképítésé pedig 39,3 százalékkal nőtt.

A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 5,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 35,0 százalékkal bővült, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 33,5 százalékkal csökkent. Az épületek körében a lakóépületekre, szállodaépítésre, illetve az ipari üzemek építésére kötöttek nagyobb értékű szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene január végén 108,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 22,9 százalékkal, az egyéb építményeké 158,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását