2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Az orosz legfelsőbb bírósághoz nyújtott be panaszt csütörtökön Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus amiatt, hogy a Központi Választási Bizottság elutasította a jelöltként való bejegyzését a 2018. március 18-ra kitűzött orosz elnökválasztáson.
2017. december 29. péntek 06:11 - HírExtra
 
A testület szombat délelőtt dönt majd a kereset ügyében. Az elnökjelölt-aspiránsok regisztráláshoz szükséges iratok leadásának határideje vasárnap jár le.

A választási bizottság hétfőn arra hivatkozva utasította el a 41 éves politikus bejegyzési eljárásának megkezdését, hogy gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezért tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon. Navalnij ezzel szemben azzal érvelt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) neki adott igazat az elítéltetése ügyében, és nem vesztette el passzív választójogát.

Az orosz Központi Választási Bizottság csütörtökön átvette az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja elnökjelöltjének, Pavel Grugyinyin állami gazdasági igazgató elnökjelöltként való bejegyzéséhez szükséges iratokat. Mivel Grugyinyit parlamenti párt jelölte, így mentesül a támogató aláírások gyűjtésétől.

2004 után a jelenlegi a második alkalom, hogy a kommunisták nem a vezetőjüket, Gennagyij Zjuganovot választották meg elnökjelöltjüknek.

Ella Pamfilova, a választási bizottság elnöke közölte, hogy eddig 21 párt- és 30 független jelölt értesítette indulási szándékáról. Oroszország állampolgárai külföldön 145 országban adhatják majd le szavazatukat.

A választási kampány február 17. és március 17. közötti agitációs hónapjában öt országos tévécsatorna (a Rosszija 1, a Rosszija 24, a Pervij kanal, a TV Centr és az OTR), három rádióadó (a Ragyio Rosszii, a Majak és a Vesztyi FM) és 14 újság lesz köteles ingyenes alapon és hirdetés formájában megjelenést biztosítani az elnökjelölteknek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását