2024. március 29. - Auguszta

Nőni fog a légitársaságok profitja?

A korábban előre jelzettnél 3 milliárd dollárnál magasabb, 34,5 milliárd dollár összesített adózott eredményre számít ebben az évben a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a légitársaságoktól, jövőre pedig ennél is nagyobb eredményre van kilátás.
2017. december 6. szerda 07:37 - HírExtra
 
Brian Pierce, a montreáli szervezet vezető elemzője a Genfben tartott konferencián ismertette, hogy a vártnál erősebb gazdasági növekedés miatt felfelé módosították korábbi előrejelzésüket. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az árbevétel-arányos nyereség csökkenő trendet mutat, a 2017-es várható 8,3 százalékról jövőre 8,1 százalékra mérséklődhet. Az IATA előrejelzése szerint ezek ellenére 2018-ra a kumulált adózott eredmény a 38,4 milliárd dollár lehet, ami új rekordnak számít.

A legtöbb profitot továbbra is az észak-amerikai légitársaságok érhetik el, 2017-ben ebben a régióban idén 15,6, jövőre pedig 16,4 milliárd dollár adózott eredmény várható. Európában a légitársaságok a korábban előre jelzett 8,6 milliárd dollár helyett 9,8 milliárd dollár eredményt jelenthetnek, jövőre pedig 11,5 milliárd dollárra nőhet az összesített profitjuk.

A korábban kétszámjegyű bővülést felmutató Közel-Kelet a diplomáciai és egyéb problémák miatt az egyetlen olyan régióvá vált, amelyre az IATA csökkentette korábbi kilátásait. Jelenleg az IATA 300 millió dolláros profitot vár, amely jövőre sem haladja meg a 600 millió dollárt.

Brian Pierce kiemelte, hogy a légitársaságok teljesítménye nagyban múlik majd a költségek féken tartásán, mert a folyamatosan dráguló üzemanyag-költségek miatt az egy utaskilométerre jutó költség 2017-ben az előző évihez képest 1,7, jövőre viszont már 4,3 százalékkal lehet magasabb.

Ezt a hatást némileg ellensúlyozza, hogy a kedvező gazdasági teljesítmény miatt az utasszám idén elérheti a 4 milliárdot, jövőre pedig 4,3 milliárdra emelkedhet úgy is, hogy a légitársaságok 2018-ra eddig az ideihez képest 6 százalékkal kisebb mértékű kapacitás-bővítést jelentettek be.

Az IATA számításai szerint jövőre 2,7 millióan dolgozhatnak majd a légitársaságoknál, egy munkavállaló pedig átlagosan 109 ezer dollárral járulhat hozzá a GDP-hez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását