2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ada laktózmentes fehérjével fogy

A népszerű műsorvezető és kétgyermekes anyuka, Ada mindig is odafigyelt arra, hogy egészségesen étkezzen.
2017. október 12. csütörtök 12:07 - HírExtra
Gyermekkora óta sportol, sőt az elmúlt években már ő is tart rendszeresen edzéseket, elmondás szerint így még fittebben tudja magát tartani! Természetesen, a rendszeres edzés megkívánta a megnövelt fehérjefogyasztást is, azonban ekkor derült ki, hogy mint oly sokan mostanában, ő is laktózérzékeny!

„Először azt vettem észre, hogy bizonyos fehérjeporok és ételek elfogyasztása után egyáltalán nem vagyok jól, majd hosszas kutakodás és vizsgálatok után kiderült, hogy laktózérzékeny vagyok”- árulta el Ada, aki ekkor kezdett el keresgélni egy laktózmentes fehérjeport, amit ő is beleépíthet a mindennapi életébe, edzések közé, vagy éppen vacsorahelyettesítőnek!

„Szerencsére a segítségemre volt, Handl Tamara, a Turbó Diéta szakmai vezetője, aki elmondta, nagyon fontos, hogy olyan fehérje turmixport válasszak, ami teljesértékű étkezésnek fog számítani, mivel tartalmazza a megfelelő ásványi anyag és vitaminbevitelt! Sokan nem tudják, de gyakorlatilag a fehérjediéta lényege, hogy az étrendedben megváltoztatod a tápanyagbeviteli arányokat: kevesebb szénhidrátot, és sokkal több fehérjét eszel, ezzel támogatva az izomzat megtartását és a zsírégető folyamatokat”- mesélte a népszerű műsorvezető, aki kirobbanó formában van, de ezért bizony sokat is tesz!

„Fontos számomra az egyensúly, szeretem a friss, egészséges alapanyagokat, kerülöm a finomított élelmiszereket és a cukrot. Persze, ez nem azt jelenti, néha-néha nem fér bele egy édesség, vagy egy hamburger! Az étkezés mellett nagyon fontos a megfelelő mozgás, így akik hozzám járnak edzeni, nekik is azt javaslom, hogy hetente legalább háromszor jöjjenek!”

Hangulatod szerint ízesítheted, így mindig változatos

„Alapvetően speciális diétát nem tartok, csak amennyit a laktózmentes életmód megkövetel! Ősszel azonban kimondottan odafigyelek arra, hogy minél több C- és D-vitamint fogyasszak, valamint zöldséget, gyümölcsöt és persze gyömbérteát! Szívesen járok infraszaunába és sóbarlangba is, ha időm engedi!”- mesélte Ada, aki szerint fontos, hogy a diétában változatosak legyenek az ízek is!

„A laktózmentes fehérje turmixpor natúr ízű, így hangulat, vagy évszak szerint ízesíthető fahéjjal, karobporral, espresszóval, vagy akár mézeskalács fűszerkeverékkel is! Nagyon laktató, könnyen elkészíthető, így a mai rohanó életmódba teljesen illeszkedik, könnyen magammal tudom vinni munkába vagy edzésre is!”
Forrás: lifestyle
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását