2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Hol vannak a közvécék?

Budapesten alig 80 db közvécé van több mint másfél millió emberre, ráadásul alig van ingyenes és akadálymentes. A Város Mindenkié, a Bennfentes Kívülállók Közkórusa (BKK) és az Önállóan lakni – közösségben élni csoport 2017. szeptember 20-án adta át a Fővárosi Önkormányzatnak, a Belügyminisztériumnak és az EMMI-nek azt a 3300 ember által aláírt petíciót, amelyben azonnali és átfogó megoldást követelnek a közvécé helyzetre nemcsak Budapesten, de az egész országban is.
2017. szeptember 22. péntek 10:58 - HírExtra

A Város Mindenkié hajléktalan aktivistájának beadványa hatására az Alapvető Jogok Biztosa 2017 márciusában felkérte a Belügyminisztériumot, hogy fontolja meg a jogszabály-módosítást, amely kötelező feladattá teszi a közvécék üzemeltetését. Emellett felkérte Budapest főpolgármesterét, hogy a helyzet rendezéséig önként vállalja a közvécék fenntartását. Azóta nem történt semmi! Sőt, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a nyáron azt mondta, hogy a közvécékért indított petíció nem is érte el az ingerküszöbét. Eközben a másfél millió budapestivel és a több százezer ingázóval és turistával továbbra is igen gyakran fordul elő, hogy pisilniük kell az utcán – és ha szegények, ezért még meg is büntetik őket.

A 2017. december 20-i évnyitón a diákok és a tanárok megnyitották a tanévet, majd földrajz, biológia és énekórán vettek részt, amelyek témái az emberi test szükségletei és a nyilvános vécék voltak. Az énekórán többek között a következő dalt adták elő a résztvevő diákok Bob Dylan The Times They Are A Changin' című száma dallamára: „Mind nézzetek most szét míg világos van/Hogy nincsenek vécék a belvárosban/Hogy emberek hugyoznak a bokrokban/Tarlós neked is kell pisálni/Hát kiáltsuk együtt, hogy nem jó ahogy van/Mindenkinek legyen hol szaaarni!”

Az évnyitó végén az igazgatónő átadta az önkormányzat képviselőjének Tarlós István szegénységi bizonyítványát, amiért az ígéretek ellenére most már közel egy éve nem sikerült előrelépni a közvécék ügyében és a 3300 aláírást tartalmazó petíciót is. Az évnyitó után a petíció másolatát az EMMI és a Belügyminisztérium képviselőjének is eljuttatták az aktivisták.

Az önkormányzat képviselője a petíció átvételekor azt ígérte, „megvizsgálják” a közvécék kérdését. Pedig ezen már rég túl vagyunk! A város lakosai nap mint nap vizsgálják ezt a kérdést és úgy látják, Budapesten tarthatatlan a helyzet, ezért azonnal el kell kezdeni a közvécék telepítését. Ebben a kérdésben nem vizsgálódni, hanem azonnal cselekedni kell! A Város Mindenkié továbbra is azt követeli, hogy minél több jó minőségű, ingyenes, akadálymentes közvécé lenne Budapesten. Ez nem luxus, hanem alapvető szükségélet. Mint a csoport a ma átadott petícióban megfogalmazta, a nyilvános vécék problémájának megoldását az jelentené, ha a nyilvános vécék működtetésére törvény kötelezné az önkormányzatokat és ehhez megfelelő állami forrást is kapnának. Ennek a törvénynek az elfogadását az EMMI-nek vagy a Belügyminisztériumnak kell kezdeményeznie.
Forrás: Város mindenkiért
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását