2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A közigazgatási bíróságok

Egy közigazgatási bíróság akkor jó, ha egyszerre van jelen benne a közigazgatási gyakorlat és a bírói gondolkodásmód - írta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Figyelő csütörtökön megjelent számban.
2017. augusztus 10. csütörtök 14:44 - HírExtra
 

A miniszter jelezte: a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény előkészítésénél az volt a céljuk, hogy - az ellenzéki pártok támogatásával - olyan "professzionális rendszer jöjjön létre, amely biztosítani tudja egyrészről a teljes körű bírói kontrollt a közigazgatás aktusai felett, másrészről az ítélkezés színvonala is javuljon". Ennek része lett volna a Közigazgatási Felsőbíróság létrehozása is.

Az ellenzéki pártok a többszöri egyeztetés ellenére azonban "politikai alapon" nem támogatták ez a javaslatot - vélekedett a miniszter, hozzátéve, hogy a kétharmados többség hiánya miatt a "megújulás (...) nem lehetett teljes körű".

A miniszter emlékeztetett, hogy Magyarországon a közigazgatási bíráskodásnak komoly előtörténete van: 1896 és 1949 között működött a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság, "amelyet a kommunista hatalom ellenségesnek ítélt meg, ezért azt megszüntette".

Trócsányi László hangsúlyozta: a közigazgatási bíráskodás feltétele a "közigazgatási szakismerettel rendelkező közigazgatási bíró". Megjegyezte, hogy a 20. század első felében sok olyan bíró dolgozott, aki korábban a közigazgatásban szerzett komoly tapasztalatot. Szerinte akkor jó egy közigazgatási bíróság, ha "abban egyszerre van jelen a közigazgatási gyakorlatban szerzett tudás, a közigazgatás működésének ismerete és a hagyományos bírói gondolkodásmód".

A miniszter több külföldi példát is hozott: Franciaországban a közigazgatási bírókat az államigazgatási főiskola egykori hallgatóiból toborozzák, valamint megkövetelik a közigazgatási joggyakorlatot. Utóbbi Ausztriában is szempont.

Magyarországon a közigazgatási bírák kiválasztása is a bírák kezében van - jelezte, kifejtve, hogy az álláspályázatok kiírása, az értékelés, a rangsor felállítása és a döntés is a bírósági szervezeten belül történik. "A bírói függetlenség sérelme fel sem merülhet ebben a folyamatban" - emelte ki.

Trócsányi László szerint a kormányzat olyan pontrendszert szeretne bevezetni az Országos Bírósági Hivatal támogatásával, amely a közigazgatásban töltött joggyakorlatot, a közigazgatás-tudományban való jártasságot is megfelelően honorálja, mert a jelenlegi rendszer erre nem garancia. Miniszteri rendelettel fogják "ezt a hiátust pótolni" - jelezte.

A miniszter azt is írta, hogy az ellenzéki pártok a bírói függetlenség felszámolását vizionálják, pártbíróságokkal fenyegetnek. Hangsúlyozta azonban, hogy sértő az egész magyar köztisztviselői karra nézve az az állítás, hogy a közigazgatásból érkezők nem lehetnek függetlenek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását