2024. március 29. - Auguszta

Huszonnyolc év a terrorista állatnak

Egy Szíriában elkövetett gyilkosság miatt huszonnyolc év börtönbüntetésre ítéltek egy dzsihadistát hétfőn Belgiumban; helyi sajtóhírek szerint ez az első alkalom, hogy visszatérése után olyan bűncselekményért ítélnek el egy "külföldi harcost", amelyet a hazájától távol követett el.
2017. február 13. hétfő 14:19 - HírExtra
Az antwerpeni bíróság hétfő délelőtt meghozott ítéletében bűnösnek találta a 24 éves Hakim Elouassakit, aki azzal dicsekedett el telefonon barátnőjének 2013-ban, hogy megölt egy elrabolt síita férfit Szíriában, miután a fogoly családja nem tudta kifizetni a teljes váltságdíjat.

A Sharia4Belgium nevű terroristacsoport tagjaként számon tartott fiatalember nem sejtette, hogy telefonhívását lehallgatják, és annak segítségével több társának kilétére és más bűncselekményekre is fény derült.

Engedjék el! - hát persze


Elouassaki ügyvédje a védencének felmentését kérte, mondván, hogy nincsen semmi bizonyíték a gyilkosságra, a bíróság azonban nem fogadta el az érvelését és huszonnyolc év börtönbüntetéssel sújtotta a férfit - tudatta a La Libre Belgique című belga napilap.


Állati szint alatti lény - aki a paradicsomba akar jutni


Hakim Elouassaki azért tért vissza Belgiumba, hogy súlyos, gránátrepeszek ejtette sebeit gyógyíttassa. Hazatérésekor állítólag elismerte a gyilkosságot, később azonban visszavonta vallomását.

Elegendő bizonyíték hiányában viszont az ügy öt másik vádlottját - Houssien Elouassakit, Tarik Taketloune-t, Nabil Azahafot, Zakaria Asbait és Magomed Saralapovot - távollétükben felmentették, őket emberrablással, fogva tartással és gyilkosságokkal vádolták.

Vannak szavak?


A tárgyaláson az ügyészség bemutatta azt a Belgiumban nagy port vert videofelvételt, amelyen állítólag Houssien Elouassaki látható, amint saját kezűleg lefejez egy férfit Szíriában.

Tavaly március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva.

A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását