2024. március 28. - Gedeon, Johanna

30 milliárdot tart vissza a minisztérium???

Az MSZP szerint két éve nem ír ki egy olyan pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), amin keresztül 30 milliárd forintnyi uniós támogatás juthatna el hátrányos helyzetű családokhoz és gyermekekhez.
2017. január 15. vasárnap 16:50 - HírExtra
 

Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján egy "embertelenség minisztériuma" feliratú táblát próbált a szaktárca bejáratánál elhelyezni, de ezt egy biztonsági őr megakadályozta.

A politikus ismertetése szerint 2014-ben nyert el Magyarország 30 milliárd forintnyi összeget az Európai Bizottságtól, de a pályázatot nem írták ki, és ennek "kétszázezer hátrányos helyzetű magyar gyermek a kárvallottja".

Mondjon le

A politikus ezért lemondásra szólította fel Balog Zoltán minisztert, Selmeczi Gabriellát, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnökét és Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkárt.

A párt sajtóeseményén Gúr Nándor alelnök és Horváth Csaba fővárosi képviselő ismertette az MSZP álláspontját arról, hogy pénteken azonnali hatállyal megszüntették a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt.-nél működő szakszervezet titkárának, valamint a három szakszervezeti koordinátornak a munkaviszonyát.

Gúr Nándor gyalázatosnak nevezte, hogy "az urizáló fideszes elit előbb a civileket, majd most azokat is el akarja takarítani, akik a munkavállalók érdekeit szolgálják". Valójában azért függesztették fel a négy érintett munkaviszonyát, mert olyan dolgokra bukkantak, amik már nem a közpénzek herdálásáról, hanem a magánpénzek meglopásáról szólnak - jelentette ki.

Támogatás a szakszervezeteknek

Az MSZP elutasítja ezt, és mindenfajta támogatást biztosít a szakszervezeti vezetőknek - hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve, hogy a párt a jövő évi választások után meg fogja erősíteni mind a civil szférát, mind az érdekképviseleteket.

Horváth Csaba arról beszélt, hogy az FKF vezérigazgatója által emlegetett támogatás mintegy 20 éve létező megállapodás az FKF szakszervezete és a vállalat között, amit korábban Tarlós István főpolgármester és a városvezetés egyetértésével hosszabbítottak meg. Tehát "nyilvánvaló hazugság, hogy a szakszervezet támogatása bármilyen szabálytalanságot" jelentene - tette hozzá.

Emellett az az ügyvédi levél, amire Csontos István hivatkozik, már fél éve a birtokában van, nem most pénteken jutott hozzá - folytatta az MSZP fővárosi képviselője, kiemelve: egy vezérigazgatónak sem áll jogában munkaügyi bírósági döntéseket megelőlegezni.

Szerinte a szakszervezeti vezetőkkel való "leszámolás" célja egy bértárgyalás "egyfajta lezárásaként" nyilvánvalóan a dolgozók megfélemlítése.

Vissza kell helyezni őket

Az MSZP azt követeli: a főpolgármester érje el, hogy az FKF vezérigazgatója haladéktalanul helyezze vissza munkaviszonyba a négy vezetőt. Ha ez mégsem történik meg, akkor a párt ragaszkodik ahhoz, hogy Csontos István személyesen fizesse majd a kirúgott dolgozóknak munkaügyi bírósági ítélet alapján járó összeget, amely becslésük szerint 30 millió forint - fűzte hozzá.

Csontos István pénteki közlése szerint az FKF számára kedvezőtlen szerződések felülvizsgálatának keretében vonta meg az évi 30 millió forintos FKF-es szakszervezeti támogatást, amely összeg felhasználásáról a mai napig nem kapott részletes elszámolást. Azt írta: a négy elbocsátott dolgozó bérét nem a tényleges foglalkoztató, a szakszervezet, hanem az FKF fizette, és egy ügyvédi iroda munkajogi szakvéleménye szerint ez ellentétben áll a munka törvénykönyvében foglaltakkal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását