2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Thaiföldi móka: elhalasztva

A hétvégére a folyamatos esőzések miatt újra felerősödtek az áradások Thaiföld déli részén, ami jelentős mértékben érinti a frekventált turisztikai központokat is - figyelmeztette a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata hétfőn az ázsiai országba készülő magyar állampolgárokat.
2017. január 9. hétfő 12:29 - HírExtra
A konzuli szolgálat honlapján azt írták: jelenleg nyolc tartományban adtak ki a hatóságok figyelmeztetést a rekordmértékű esőzés miatt. Ko Samui és Ko Phangan szigeteken több helyen lezárták az utakat, határozatlan időre törölték a szárazföldi tömegközlekedési járatokat, és a turisták nem tudják elhagyni szálláshelyeiket. A hatóságok türelemre kérik az érintett területeken tartózkodó turistákat, előreláthatóan néhány napon belül csökken az eső mennyisége, és ismét megkezdődik az áradás levonulása, az előrejelzések szerint később azonban megint jelentős csapadékra lehet számítani.

Közölték: a Ko Samui repülőtér hivatalos tájékoztatása alapján a repülőtér működik. Egyes légitársaságok viszont törölték vagy elhalasztották az ide érkező vagy innen induló járataikat. A konzuli szolgálat azt javasolja, hogy az ott tartózkodók járatukról érdeklődjenek a 24 órán keresztül hívható 1771-es számon elérhető információs vonalon.


Egy időre, lemondhatunk róla


Azt is írták, hogy a Nakhon Si Thammarat-i repülőteret átmenetileg lezárták, az elkövetkezendő napokban biztosan nem indít és nem fogad járatokat. A vasúti közlekedést Chumphontól délre ismét felfüggesztették.

A meteorológiai intézet tájékoztatása szerint ilyen rendkívüli időjárás két évtizede nem volt a régióban, és ennek oka nem a szezonális monszun - tájékoztatott a KKM.

Chatchai Promlert, a helyi katasztrófavédelem vezetője hétfőn azt mondta: az ítéletidő eddig 21 emberéletet követelt, és hatalmas károkat okozott; az év eleje óta tartó, özönvízszerű esőzések több mint 200 utat és 59 hidat tettek használhatatlanná, valamint megrongáltak 330 ezer házat, amelyek összesen csaknem egymillió embernek adtak otthont.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását