2024. április 19. - Emma

A környezet- és természetvédelmi hatóságok felszámolása a nemzeti érdekkel ellentétes

Az Élőlánc Magyarországért felhívja a közvélemény figyelmét és figyelmezteti a kormányt arra, hogy törvényeink és jogszabályaink betartatása és az ezzel szükségszerűen együtt járó ellenőrzés a közjót szolgálja, az ezzel a feladattal megbízott állami szerveink minél magasabb színvonalú működése tehát közérdek.
2016. december 22. csütörtök 15:18 - HírExtra
 A környezet- és természetvédelmi közigazgatási hatóságok átszervezés címén végrehajtásra kerülő felszámolása és az ott dolgozó szakemberek szétszóratása csak akkor szolgálná hazánk és mindannyiunk érdekét, ha az az ellenőrző munka hatékonyságának növekedésével, a közjó eddigieknél magasabb színvonalú szolgálatával járna - írja az Élőlánc.

A kormány azonban az évek során eddigi tevékenységével egyértelművé tette, hogy számára a környezet- és természet védelme, természeti örökségünk és ezáltal egy élhető Magyarország megőrzése, akadály céljai megvalósításának útjában.

Az Élőlánc szerint az állam kizárólagos hatáskörében lévő ellenőrzési rendszer mostani átalakítása a közjó, a magyar nép érdekének szolgálata helyett különböző gazdasági érdekkörök mozgásterét hivatott a közjó ellenében növelni. A kormány e döntésével, úgy tűnik, ismét elárulja saját népét, és a magyar nemzet érdekeit mások érdekeinek veti alá.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását