2024. március 29. - Auguszta

Izrael lopakodókat vesz, igaz, nem saját pénzből

Hétórás késéssel, a fogadására egybegyűlt ötezres ünneplő tömeg távozása után Izraelbe érkezett az Egyesült Államoktól vásárolt első két lopakodó F-35-ös harci repülőgép - közölte az izraeli média hétfő este.
2016. december 13. kedd 08:38 - HírExtra
 

A repülőgépeknek Izraelben héberül az Adir, vagyis a "Döbbenetes" nevet adták, ami utal az amerikai Lockheed Martin vállalat által gyártott, minden idők legdrágább repülőgépének különleges tulajdonságaira: az F-35-ös képes kikerülni az ellene mozgósított, fejlett védelmi elhárító rakétarendszereket, és óránként 1900 kilométeres sebességgel tud repülni. Az Egyesült Államok után Izrael az első ország, amely megvásárolhatta a különleges katonai eszközt.

A harci repülőgépek ötödik, új generációs fegyveréről van szó, amely "átírja a játékszabályokat" - mondta nyilatkozatában a katonai rádióban a légierő egyik parancsnokhelyettese. Hadrendbe állítása az izraeli katonai szakértők szerint megerősíti és magasabb szintre emeli Izrael katonai fölényét a térségben. Jeruzsálem a gép borsos ára ellenére összesen ötvenet rendelt belőle. Az első harminchárom gép mindegyike egyenként 110 millió dollárba (mintegy 30 milliárd forintba) kerül.

Igazából Amerika fizeti az egészet

Izrael a rekordösszegű, évente mintegy 3,8 milliárd dolláros (mintegy ezermilliárd forintos) amerikai katonai segélyből fedezi a repülőgépek megvásárlását - jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

Az első F-35-ösök fogadására ötezer illusztris vendég és érdeklődő érkezett hétfő délután a Nevatim nevű, Beér-Seva melletti légibázisra, köztük Reuven Rivlin államelnök, Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Ashton Carter amerikai, és Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter, valamint Gadi Ejzenkot izraeli vezérkari főnök és Amír Esel, a helyi légierő főparancsnoka.



Az amerikai pilóták vezette repülők azonban csak mintegy hétórás késéssel érkeztek Izraelbe az Olaszország északi részén uralkodó kedvezőtlen időjárás miatt, ezért a csak este megtartott díszünnepség idejére az egybegyűltek jelentős része már szétszéledt: jobbára csak a hivatalból jelen lévők maradtak.

Nagyon mélyen

Reuven Rivlin államfő beszédében érzelmes szavakkal köszönetét fejezte ki az amerikai katonai segítségért, Benjámin Netanjahu kormányfő pedig Izrael és Amerika szövetségének mélységét és erejét, valamint a katonai erő fontosságát hangsúlyozta. "Az Adír pilótái mindenütt cselekedhetnek, a közelebbi és a távolabbi helyeken egyaránt"- emelte ki az izraeli miniszterelnök.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter beszédében kiemelte, hogy erős biztonsági kötelék fűzi egymáshoz Izraelt és az Egyesült Államokat, és vázolta az Izraelt a térségben fenyegető erőket, azokat, amelyek a különleges képességekkel rendelkező vadászbombázók Izrael rendelkezésére bocsátását indokolják.

Az Amerikából olaszországi pihenővel érkező gépeket Izrael légterében két F-15-ös katonai repülőgép fogadta, majd jövendő otthonába kísérte. Izraelben már kiképzett pilóták várták a harci gépeket, amelyekre az ünnepség végén az izraeli felségjeleket ragasztották, s amelyeket ezután föld alatti hangárjukba vittek.

Az új F-35-ösök az időjárás függvényében először kedden szállnak fel izraeli pilótákkal. A helyi légierő 2017 végéig tanulmányozza az új gépeket, és hadrendbe állításuk előtt felszerelik őket a különleges izraeli irányítási rendszerekkel. Jeruzsálem jövőre további hét F-35-ös fogadását tervezi.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását