2023. február 9. - Abigél, Alex

Trump Orbánnal poénkodott, majd meghívta Washingtonba

A megválasztott amerikai elnök telefonon egyeztetett a magyar kormányfővel, akit meghívott Washingtonba. Orbán Viktor jót poénkodott Donald Trumppal azon, hogy régen járt az amerikai fővárosban, mivel szerinte fekete bárányként kezelték ott.
2016. november 25. péntek 09:53 - HírExtra
  A megválasztott amerikai elnök erre annyit válaszolt nevetve, hogy őt is – derül ki abból az interjúból, amit Orbán Viktor adott a Világgazdaságnak.

A Világgazdaság pénteki számában közzétett interjúban megkérdezték Orbán Viktort arról, változik-e Magyarország pozíciója attól, hogy jövőre új elnöke lesz az Egyesült Államoknak. A miniszterelnök erre válaszolta azt, hogy beszélt már telefonon Donald Trumppal, aki világossá tette, hogy nagyra tartja Magyarországot.

„Donald Trumpról azt gondolom, hogy most olyan elnöke lesz Amerikának, aki ideológiailag nem korlátozott, tehát nyitott ember (megírtuk mennyire - a szerk.), és sokkal inkább a siker, a hatékonyság és az eredmény érdekli, mintsem a politikai elméletek. Ez nekünk kedvez, hiszen a tények mellettünk szólnak. A gazdasági együttműködés eddig is jó volt, csak az ideológiák jelentettek akadályokat” – fogalmazott Orbán Viktor, aki jelezte, hogy régen járt Washingtonban, mert szerinte fekete bárányként kezelték ott. Nevetve annyit válaszolt Trump, hogy őt is – tette hozzá.

Az nem derült ki egyértelműen az interjúból, ki kezdeményezte a telefonbeszélgetést.


"Nem veszett ki a józan ész a magyar gazdasági élet szereplőiből"

A miniszterelnök beszélt a Világgazdaságnak arról is: a csütörtökön aláírt bérmegállapodás legfontosabb üzenete szerinte az, hogy Magyarországon megéri dolgozni. Úgy vélte: az, hogy viszonylag gyorsan sikerült megállapodni a szociális partnerekkel, azt jelzi, hogy "nem veszett ki a józan ész a magyar gazdasági élet szereplőiből", és az is egyértelmű, hogy az érdekképviseleteknek van történelmi látásmódjuk, emlékeztek arra, hogyan is volt 2010-ben, amikor inkább a gazdaság összeomlása volt napirenden.

A kormányfő szerint hat éve még a dolgozó emberek is azt látták, hogy ügyeskedésből, a segélyek és családtámogatások jó kihasználásából jobban meg lehet élni, mint munkából, és innen kellett eljutni a munkaalapú társadalom világába.

"Itt mindig is jönni-menni fognak az emberek"

Arra a kérdésre, hogy a bérmegállapodással elkezdtük-e a felzárkózást az uniós bérekhez, Orbán Viktor úgy válaszolt: sosem tekintette mércének az uniós béreket. Bár a szakírók és egyes politikusok "folyton a többi tagország béreihez méricskélnek", szerinte ez nagyon keveset mond.

Úgy fogalmazott: csak részben igaz az, hogy sok magyar a fizetések miatt vállal külföldön munkát. Azáltal ugyanis, hogy Magyarország az egységes uniós munkaerőpiac része lett, "itt mindig is jönni-menni fognak az emberek" – vélte. Véleménye szerint a fiatalokat nem lehet és nem is kell visszatartani. Akiben van elég bátorság, az hadd menjen és lássa a világot, de fontos, hogy legyen a hátterében egy olyan ország, ahová mindig vissza tud térni – tette hozzá.

Szívügye a 9 százalékos szja-kulcs, de most nem teljesítheti

Orbán Viktor szerint nem igaz az a közkeletű vélekedés, amely szerint a magyar versenyelőny az alacsony munkabérekből származik. Magyarországon azért nem voltak eddig magasabbak a fizetések, mert nem volt gazdasági növekedés és hatékonyságjavulás. A versenyképes bérekhez versenyképes cégekre van szükség ugyanis, különben a társaságok bezárhatják a kapuikat – hangsúlyozta.

"Nem csupán történelmi, hanem gazdasági tény is, hogy Magyarország egy ezeréves állam, amelynek kormányzási formái mindig is a nyugati világ fősodrában voltak, kivéve a kommunista kísérlet időszakát. Európa szívében vagyunk, vagyis nemcsak a hadi utak, hanem a kereskedelmiek is rajtunk keresztül vezetnek. Egy kormánynak pedig ebből kell tőkét kovácsolnia például az infrastruktúra fejlesztésével" – nyilatkozta.

A versenyképesség szempontjából az egyik legfontosabb tényezőnek nevezte, ha Magyarország olcsóbban tud áramot adni a gazdasági szereplőknek, mint a többi nyugat-európai állam, ezért, mint mondta, elkötelezett híve a paksi fejlesztésnek.

A miniszterelnök azt is mondta: régóta "szívügye", hogy kilenc százalékra csökkenjen a személyi jövedelemadó kulcsa, erre azonban most nincs lehetőség. "A szándék tehát megvan, de a végrehajtás az elkövetkező évek teljesítményétől függ" – fogalmazott.
Forrás: Világgazdaság/HVG
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását