2024. március 29. - Auguszta

Obama kénytelen volt tisztázni ezt-azt

A múlt heti amerikai elnökválasztás után tartott első sajtókonferenciáján, hétfőn Barack Obama elnök leszögezte: a napokban személyesen erősíti meg európai partnereinek, hogy Washington együttműködési elkötelezettsége változatlan marad.
2016. november 15. kedd 08:37 - HírExtra
 

Az amerikai elnök helyi idő szerint hétfőn este elindul utolsó európai útjára, s előtte tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: szövetségeseinek meg kívánja erősíteni, hogy Donald Trump megválasztott elnök szintén elkötelezett a NATO-együttműködés mellett.

A távozó elnök főleg belpolitikáról beszélt, s leszögezte, hogy a választásokon vesztes Demokrata Pártnak nem szabad feladnia alapvető értékeit, viszont új hangokra és új gondolatokra van szüksége. Mindazonáltal "egészséges pártnak" nevezte a Demokrata Pártot, képesnek arra, hogy megújuljon.
Obama úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok ma erősebb, mint nyolc évvel ezelőtt volt, amikor őt választották meg.

Az elnök kitért Donald Trumppal a Fehér Házban folytatott megbeszélésére is. Mint elmondta, a beszélgetés valóban oldott hangulatú volt, s biztatónak tartja, hogy Trump a választás éjjelén elmondott beszédében a kampány lezárására és egységre szólította fel az amerikaiakat. Obama elmondta azt is: arra nógatta Trumpot, hogy próbáljon meg közös hangot találni azokkal a csoportokkal, amelyek nem őt támogatták.



Obama annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a megválasztott elnök láthatóan arra törekszik, hogy kiegyensúlyozza a kampányban elhangzottakat, és kezet nyújtson a vele egyet nem értőknek is. "Donald Trump nem ideológus, hanem nagyon is gyakorlatias ember, s ez hasznára válik majd" - hangsúlyozta Obama.

Nem akart kommentálni

Kérdésekre válaszolva kifejtette: nem kívánja kommentálni Trump személyi döntéseit, hiszen a megválasztott elnök dolga, hogy olyan embereket válasszon maga mellé, akikről úgy gondolja, hogy segítik a munkáját.

A bevándorlás kérdésével kapcsolatban kijelentette, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy jogszerű keretek között történjék.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy aggódik a Trump-elnökség miatt, mert - mint mondta - utódja kevesebb munícióval érkezik a Fehér Házba, mint elődei.

Nehéz percek

Az egyik újságírónő megkérdezte, hogy mit szól Trump "vérmérsékletéhez" - a kampányban a Trump elnökké választása elleni egyik érv ugyanis az volt, hogy heves vérmérséklete miatt nem alkalmas elnöknek - , erre Obama csak annyit mondott: temperamentuma minden bizonnyal okoz még nehéz perceket a leendő elnöknek, hacsak nem változtat rajta.

Obama megvédte kormányzatának vitatott líbiai politikáját, Szíriáról szólva pedig azt hangsúlyozta, hogy a helyzet lényegileg különbözik a korábbi líbiaitól, s Szíria mellett ott áll szövetségesként Oroszország is. Az Iránnal kötött többhatalmi megállapodásról kifejtette: a Trump-elnökség nehezen tudja majd semmissé tenni, ahogyan a párizsi klímaegyezményt sem.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását