2024. április 18. - Andrea, Ilma

Erdogan veszélyes útra lép?

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden panaszt tett egy ügyészségen a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, Kemal Kilicdaroglu és a párt parlamenti képviselői ellen az államfő és az állampolgárok millióinak súlyos megsértésére hivatkozva - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
2016. november 9. szerda 12:09 - HírExtra
 
A CHP vasárnap, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) 9 képviselőjének pénteki letartóztatása miatt rendkívüli frakcióülést tartott, amely után közleményt adott ki. Erdogan szerint az abban használt kifejezések sértik őt. A vád szerint a HDP politikusai a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet tagjaként folytattak propagandatevékenységet.

A CHP mások mellett azt írta: a kormány a török demokrácia túlélése ellen irányuló legnagyobb fenyegetés, amely ellenállásra jogosítja fel a polgárokat.

Erdogan július 29-én, a puccskísérlet elítélésében tapasztalható politikai egységre való tekintettel visszavonta az összes olyan pert, amelyet az ellene irányuló korábbi sértések miatt indított. Köztük Kilicdarogluét is, aki "szemét diktátornak" nevezte az államfőt.

A hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) frakcióvezetője, Abdülhamit Gül azt nyilatkozta, hogy a CHP szövege elejétől a végéig tele a kormányra, az államfőre, a nemzetre és az országra vonatkozó sértésekkel, rágalmakkal és hazugságokkal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását