2024. április 20. - Tivadar

Szigorúbb ellenőrzést akar a német belügyminiszter

Az egész világot megrázó norvégiai kettős merénylet után ismét az internet szigorúbb ellenőrzése mellett foglalt állást a német belügyminiszter.
2011. augusztus 8. hétfő 13:22 - HírExtra
A Der Spiegel című hetilap hétfőn megjelent legfrissebb számában Hans-Peter Friedrich mindenekelőtt a bloggerek névtelenségének megszüntetését sürgette. A jogrend legfőbb alapelveit a világhálóra is ki kell terjeszteni - érvelt a miniszter, aki úgy vélte: a norvégiai merényleteket végrehajtó Anders Behring Breivik példája mutatja, hogy a politikai indíttatású merénylők ma gyakran felismerhetetlenül garázdálkodhatnak az interneten és szabadon terjeszthetik veszélyes nézeteiket.

A konzervatív politikus szerint az emberek normális körülmények között nevüket adják ahhoz, ami mellett kiállnak. "Miért nem lehet mindez magától értetődő az interneten is" - tette fel a kérdést a belügyminiszter.

Hans-Peter Friedrich megismételte azt a korábbi állásfoglalását, amely szerint a norvégiaihoz hasonló merényletek Németországban sem zárhatók ki. Utalt az elmúlt időszakban az országban leleplezett merényletkísérletekre és ennek kapcsán arra: bebizonyosodott, hogy a tettesek többsége az internetet használta nézeteinek terjesztésére.

Az ellenzéki pártok első nyilatkozataikban - a véleménynyilvánítás szabadsága mellett érvelve - elutasították a belügyminiszter javaslatát. Azzal azonban mind a szociáldemokrata párt, mind a Zöldek pártja egyetértett, hogy a Norvégiában történtek után "valamit tenni kell".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását