2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az uniós pénzek ellopásának emléműve

Az LMP az európai uniós pénzek ellopásának emlékművének tartja az Ózdon 3,7 milliárd forintból létrehozott filmes élményparkot és digitális filmadatbázist.
2016. november 4. péntek 12:14 - HírExtra
 
Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön, 40. korrupcióinfó nevű sajtótájékoztatóján, a 444.hu portál korábbi cikkére hivatkozva azt mondta, az említett beruházás szépen hangzó ígéreteiből semmi nem valósult meg. Nincsenek élmények, filmek is alig, digitális archívum helyett pedig csak üres polcok állnak - fogalmazott. Hozzátette, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára korábban azt mondta, Ózdon egy "látványraktár lesz", vagyis az ellenzéki politikus szerint olyan dolgokat helyeznek el az eredetileg filmarchívumnak készült épületben, amelyeket kidobtak volna.

"Ez Európában egészen egyedülálló látványosság lesz" - mondta Hadházy Ákos, hozzátéve: hűtlen kezelés miatt feljelentést tesznek, amiért nem az eredeti célra használják az uniós támogatást.
Az LMP társelnöke kitért arra is: csak látszólag jó, hogy a beruházás 60 új munkahelyet hozott létre, mivel így egy állásra 60 millió forintot költöttek, amiből "már valódi, létező vállalkozásokat, üzemeket lehetne létrehozni".

Hadházy Ákos megemlítette, hogy a beruházásban egyetlen ózdi cég sem vett részt, kizárólag budapesti vállalkozások nyertek. Ezek között "vannak olyanok, amelyekről messziről látszik, hogy kormány közeli cégek". Példaként említette, hogy az egyik épületet a becsült értéknél 120 millió forinttal drágábban az a Market Építő Zrt. készítette, amelynek "Garancsi úr áll a hátterében, aki a Videoton meccseit szokta nézni szotyolázás közben a miniszterelnökkel".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását