2024. március 29. - Auguszta

Az MSZP hátat fordít az alkotmánymódosításnak

Az MSZP nem vesz részt az alaptörvény hetedik módosításában, az arról szóló hétfői vitától és a későbbi szavazástól is távol maradnak a képviselői - erősítette meg sajtótájékoztatón a szocialisták frakcióvezető-helyettese.
2016. október 17. hétfő 14:12 - HírExtra
  
Varga László azt mondta, senki nem adott felhatalmazást a Fidesznek az alkotmánymódosításra, a miniszterelnök és a kormánypárt egy kisebbség véleményére hivatkozik. "Diktátortempó" a kisebbség akaratát ráerőltetni a többségre, ezzel a miniszterelnök és a Fidesz csak saját hatalmi érdekeit szolgálja - szögezte le.

Úgy értékelte, a döntés a nemmel szavazókat is sérti, mert a voksolás előtt ők sem ismerhették a mostani javaslat szövegét. Az MSZP demokratikus párt, tiszteletben tartja a többség döntését, nem asszisztál Orbán Viktor és a Fidesz "hatalomtechnikai játékaihoz" - mondta Varga László.

Az Országgyűlés hétfőn kezdte meg a hetedik alaptörvény-módosítás általános vitáját az Országgyűlésben. Orbán Viktor miniszterelnök javaslatában egyebek között az idegen népesség Magyarországra telepítésének tiltását kezdeményezte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását