2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A kormánynak fizetnie kell

Az MSZP szerint a kormánynak át kell vállalnia a lakosságtól egy negyedéves szemétszállítási díjat, amiért az általa létrehozott állami cég nem képes időben kiküldeni az előző negyedévi számlákat.
2016. szeptember 18. vasárnap 15:37 - HírExtra

 

    Heringes Anita, a szocialista párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az április elsején létrehozott Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. augusztus végéig nem volt képes kiküldeni az előző negyedéves számlákat a lakosságnak. Mivel lassan már a következő negyedévi számla lenne aktuális, az emberek joggal aggódnak, hogy egy hónapon belül kell majd befizetniük a féléves szemétdíjat.

    Költekezésben, pénzpazarlásban már jobban teljesít a cég, hiszen havonta mintegy 3,5 millió forintért bérel magának irodát a belvárosban, csaknem 24 millió forint bért fizet ki 58 embernek, ami átlagosan 410 ezer forintos bért jelent, úgy, hogy nem végzik el a dolgukat - tette hozzá a politikus.

    Az MSZP szerint ez tisztességtelen és méltánytalan egy olyan cégtől, amelynek kizárólag a számlák kezelése a dolga, ráadásul monopolhelyzetben van - mondta Heringes Anita.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását