2024. március 29. - Auguszta

A Fidesz szívatja a külföldi magyarokat?

Az MSZP felszólítja a Fideszt, teremtse meg a lehetőségét annak, hogy mindenki ugyanolyan feltételek mellett élhessen szavazati jogával - mondta Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2016. augusztus 22. hétfő 14:18 - HírExtra
 

A politikus azt követően nyilatkozott, hogy határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után bezárták az Országgyűlés hétfőre összehívott rendkívüli ülését, így nem került napirendre a választási eljárási törvény módosítása.

Szakács László hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt az ülésen, ezért nem születhetett meg az a döntés, hogy a külföldön dolgozó magyarok ugyanúgy szavazhassanak, mint a határon túli magyarok.

Hozzátette: egy kormányzat nem teheti meg, hogy kénye-kedve szerint válogasson, kinek nehezíti és kinek könnyíti meg, hogy leadja voksát.

A rendkívüli ülést a Jobbik kezdeményezte az MSZP és az LMP támogatásával. Az ellenzéki párt azért javasolt jogszabály-módosítást, hogy minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben már az októberi kvótareferendumtól kezdve, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó magyarországi lakhellyel.

A kormánypártok előre jelezték, hogy nem értenek egyet a levélben történő szavazás lehetőségének kibővítésével és nem mennek el az ülésre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását