2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az OTP lökte a tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,90 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 27 868,79 ponton zárt hétfőn. Az elemzők szerint az OTP húzta felfelé a magyar tőzsde forgalmát és az indexet.
2016. augusztus 15. hétfő 18:07 - HírExtra

A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen fejezték be a kereskedést az előző napi záráshoz képest.

Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: nem sok minden történt a hétfői kereskedési napon a Budapesti Értéktőzsdén, főként a Mol és az OTP részvények emelkedése miatt tudott pluszban zárni a BUX. Európában és Észak-Amerikában sem nagyon lehetett látni óriási elmozdulásokat, érdemi piacbefolyásoló hírek nem láttak napvilágot hétfőn. Napközben emelkedett az olaj ára azok után, hogy Oroszország vélhetően kész ismét tárgyalni a termelési kvóták korlátozásáról.

Puzsár József elmondta: a forint árfolyama 310 forint alatt van az euróval szemben, ez közel négyhavi csúcs. Ha még tudna kicsit erősödni a forint, 308-309 forint körülire, akkor meg lenne az utoljára áprilisban látott csúcs. A régiós devizák is jól szerepeltek, a forint kiemelkedőbb teljesítményt nyújtott.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a múlt héten befejeződött a gyorsjelentési szezon, de OTP-vel kapcsolatos hír jutott hétfőre is. Elsősorban a HSBC céláremelésére figyeltek a befektetők, a bank ugyanis 8500 forintra emelte az OTP-re vonatkozó célárat, ami majdnem 20 százalékos felértékelődési potenciál. Emellett más, kisebb elemzőházak is pozitív gyorsjelentés-értékelést adtak ki az OTP-ről. Ez volt az oka annak, hogy az OTP forgalma volt a legjelentősebb hétfőn a magyar börzén.

Kiemelte: a tőzsdére hatott az is, hogy Oroszország hétfőn bejelentette, készen áll egy informális találkozóra az olajtermelési kvóták befagyasztásáról, a találkozót még Szaúd-Arábia kezdeményezte az elmúlt napokban szeptember végére, emiatt emelkedett az olaj ára. A rubel ezért erősödött, így a hétfői nap nagy részében emelkedett a Richter árfolyama is, a nap végén azonban már enyhén csökkent.

A Mol 110 forinttal, 0,64 százalékkal, 17 410 forintra erősödött, 777,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 21 forinttal, 0,29 százalékkal, 7170 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal, 438 forintra csökkent, forgalma 87,2 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal, 5675 forintra esett, a részvények forgalma 507,0 millió forintot ért el.

A BUMIX 1775,69 ponton zárt hétfőn, ez 12,96 pontos, 0,74 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását