2024. április 18. - Andrea, Ilma

Miért indulnak a fiatalok nyaralni?

Márkastratégia, más utazók jó értékelései és élmények kellenek ahhoz, hogy az Y generációs fiatalok elinduljanak egy-egy magyar úti célt felfedezni - derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója, Dr. Sziva Ivett turizmus-szakértő legfrissebb kutatásából. Számos magyar régió felismerte már ezt, de van még hová fejlődni.
2016. július 5. kedd 14:34 - HírExtra

A hazai desztinációk a külföldiekhez hasonlóan elkezdték építeni a saját márkájukat, de emellett elengedhetetlen az is, hogy a hozzájuk kapcsolódó weboldalak és a közösségi média felületek kezelői nyitottak és felkészültek legyenek a fiatalabb generációk igényeire.

Nem elterjedt a tudatos márkastratégia


A szakértő egy korábbi felmérésben – az egyetem hallgatóival közösen – megvizsgálta Magyarország valamennyi turisztikai régióját aszerint, hogy azok mennyire tudatosan határozzák meg a saját egyediségüket: a megkérdezettek harmada foglalkozik kifejezetten a stratégiaépítéssel, másik harmaduk egyáltalán nem, míg a maradék harmad egyelőre csak tervezi annak kialakítását.

„A hitelesség a kulcsa a márkázásnak: fontos, hogy a vendégek és a helyiek által is elfogadott értékekre épüljön a kommunikáció; ez határozza meg a stratégiai üzeneteket, és ez alapján alakítható ki a szlogen és a logó. Előzetes kutatások segítségével feltárhatók ezek az egyedi értékek, szakemberek bevonásával pedig elindulhatnak a régiók a stratégiaépítés útján” - mondja Dr. Sziva Ivett, a Metropolitan Egyetem főiskolai docense.

Vélemények, élmények kellenek

Dr. Sziva Ivett és Zoltay Richárd friss kutatásából kiderül az is, hogy az Y generáció számára az egyik legfontosabb a közösség véleménye: a fiatalok, mielőtt végleges úti célt választanának, átböngészik a régióhoz vagy a konkrét szálláshoz tartozó értékeléseket, kommenteket, körükben a Tripadvisor a legnépszerűbb véleményező oldal. Hasonlóan fontos számukra, hogy a nyaralás ideje alatt ők is belekóstolhassanak a helyiek életébe, kipróbálhassák a tradicionális, egészséges helyi ételeket és felfedezhessék az adott régió vagy város rejtett pontjait.

Meglepő, de az egyes programokra online váltható jegyek nem keltik fel túlzottan a generáció érdeklődését, ugyanakkor elvárják, hogy online foglalhassanak szállást az adott régió honlapján keresztül. Szerencsére egyre több település kínál ilyen lehetőséget: remek példa erre Hajdúszoboszló weboldala, ahonnan nem csak a településen található hotelekhez juthatnak el pár kattintás után, hanem a környéken található látványosságokról is információt szerezhetnek.

A több mint 400 Y generációs fiatal bevonásával készült felmérés szerint a középkategóriás hotelek a legkedveltebbek, amit a hostelek követnek, ugyanakkor a megosztáson alapuló gazdaság újdonságai, az Airbnb és a Couchsurfing egyelőre kevésbé népszerűek belföldi utazások során.
Forrás: Avantgarde group
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását