2024. március 29. - Auguszta

Partykultúra konferencia

Idén is megrendezik a hazai partykultúra népszerű szakmai rendezvényét
2014. március 11. kedd 11:34 - HírExtra
Március 28-án, a Soundhead és az A38 Hajó szervezésében újra megrendezésre kerül a tavaly nagy sikerrel debütált Party / Trend / Kultúra konferencia. A hiánypótló szakmai fórum az elmúlt év legfontosabb eseményeit és tendenciáit vizsgálja a hazai elektronikus zenei élet színterén, és párbeszédet kezdeményez a terület szereplői közt.

A Soundhead és az A38 Hajó által szervezett Party / Trend / Kultúra 2014 konferencia célja, hogy évről évre feltérképezze az elektronikus zenei élet kulturális, társadalmi és gazdasági vonatkozásait, és a közönséget is bevonva kapcsolatot teremtsen a szakmát szabályozó hazai szervek, támogatók, médiumok, klubok és lemezlovasok között. A rendezvény felvonultatja Magyarország legismertebb promotereit, klubvezetőit, fesztiválszervezőit és a kultúra elismert kutatóit, akik izgalmas prezentációk és kerekasztal-beszélgetések keretén belül szólalnak meg. A fórum idei helyszíne az A38 Hajó Konferenciaterem lesz.

A március 28-i konferencia kora délutánig zajló tömör előadásai változatos témákat járnak körül: egyaránt érintik az elektronikus zene műfaji kérdéseit, a terület jelenlegi helyzetét és jövőképét, a hazai és nemzetközi fesztiváltrendeket, zenei szubkultúrákat, a VJ kultúrát illetve a terület márkakommunikációs és arculati vonatkozásait. Az egyéni prezentációkat követő kerekasztal-beszélgetések résztvevői pedig a „Fesztiválok és Klubestek”, valamint a Partyszervezés helyzetét és a „DJ Szövetség és a DJ-k viszonyának” kérdéseit boncolgatják a területek képviselői segítségével. A rendezvény filmvetítéssel zárul: a beszélgetéseket követően a Paris/Berlin: 20 Years of Underground Techno című dokumentumfilmet vetítik, mely a párizsi és berlini underground techno fejlődését mutatja be.

A Party / Trend / Kultúra konferencia elsőként tavaly került megrendezésre, és már debütálásakor sem csupán a terület képviselőit mozgatta meg: a hazai elektronikus zenei szcéna összetartását fémjelzi, hogy a teltházas fórumra jóval szélesebb körből is érkeztek érdeklődők. A progresszív kezdeményezés szervezői bíznak benne, hogy a rendezvény hosszútávon kiemelt platformja lehet a hazai elektronikus zenei kultúrának.

***

PROGRAM

PARTY / TREND / KULTÚRA 2014
2013. Március 28. 11h-19h - A38 Hajó Konferenciaterem

PROGRAM

10:00 – 10:45 – Regisztráció

10:45 – 11.00 – Köszöntő: Czimmer Tamás (Soundhead – főszerkesztő) & Turza Tamás (A38 Hajó – elektronikuszenei programszervező) & Trimmel Tímea (a nap házigazdája)

Délelőtti blokk

Partykultúra 2013 - szekció

11:00 – 11:20 Partykultúra 2013 – Látlelet, múltidézés, jövőkép
Forrai Krisztián - szerkesztő, Recorder

11:20 – 11:35 Party / Trend / Kultúra – a programszervező szemével
Turza Tamás – elektronikus zenei programszervező, A38 Hajó


Zene és társadalom 2013 - szekció

11:35 – 11:50 Zene / Technológia / Jövőkép – Mi “fejlődik” a zenében ma?
Kömlődi Ferenc – jövőkutató, újságíró

11:50 – 12:05 Zene / Műfaj / Szubkultúra – “A harmadik underground: változás és állandóság a zenei színtereken”
Tófalvy Tamás – elnök, Zenei Hálózatok Egyesület


Party & Kultúra 2013 - szekció

12:05 – 12.20 Fesztivália: hazai és nemzetközi trendek 2013-ban
Lobenwein Norbert – főszervező, VOLT fesztivál / Balaton Sound / BmyLake / Strand fesztiváll

12:20 – 12:35 “Jól vetítesz” – VJ kultúra & Professzió 2013-ban
Zádor Tamás – vezető, Kiégő Izzók


12: 35 – 13:20 Ebédszünet


Délutáni blokk

Urbán tér 2013 - szekció

13:20 - 13: 35 Szubkultúrák / Niche Marketing / Újságírás
Unger András – főszerkesztő, Urbanplayer.hu

13:35 - 13:50 Budapest / Urban Space / Popkultúra
Simon Bence - kommunikációs vezető, BP Creative

Márka & Zene 2013 - szekció

14:00 – 14:15 Hitel, világ, stádium. Mit kapnak a márkák a zenészektől, és mit adnak cserébe?
Pőcze Balázs – kreatív igazgató, MITO

14:15 – 14:30 “Branded DJ” – Arculati tendenciák a kortárs partykultúrában
Misetics Mátyás – kreatív igazgató, MITTE Communications


KEREKASZTALOK

14:30 – 15:30 DJ Szövetség és a "DJ-k" párbeszéde

• szakmaiság
• ízlés
• közönség
• vizsga
• jogdíjak
• szakmai legitimitás
• szakmai konszenzus és "boldog együttélés"?

Moderál: Forrai Krisztián

Résztvevők:
• Pál Zoltán – The Debut / All In records
• Zvezda Beta - Hairy records
• Nyújtó Sándor – New Level Empire
• Spiegelhalter László – DJ Szövetség
• Bárány Attila – DJ Szövetség


15: 30 – 16:30 “Hova tart a buli?” – Partyszervezés 2013

Moderál: Czimmer Tamás

Résztvevők:

• Papp László- NVC
• Kántor István - Technokunst
• Nagy Ákos - Hi!Fly
• Erdősi Gábor – Bladerunnaz
• Bozóki János – Badgirls
• Kiss Krisztián – Cinema Hall

16:30 - 16:45 - Kávészünet

16:45 – 18:15 Fesztiválok és Klubestek 2013

Moderál: DJ Newl
Résztvevők:

• Lobenwein Norbert – főszervező, VOLT fesztivál / Balaton Sound / BmyLake / Strand fesztiváll
• Fülöp Zoltán - főszervező, VOLT fesztivál / Balaton Sound / BmyLake / Strand fesztiváll
• HOT X - Deadcode production / HYPERSPACE / BÓNUSZ FESZTIVÁL / B my LAKE
• Bihari Balázs – Corvintető
• Turza Tamás – A38 Hajó
• Kiss Krisztián – Cinema Hall


PARTY & FILM 2013
18.30 – 19:30 Paris / Berlin: 20 Years Of Underground Techno
http://paris-berlin-20years.com
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását