2024. április 16. - Csongor

Tanulmány a nőkről

Magyar zenés darabot, a Tanulmány a nőkről című musical comedyt mutatja be a hatvanas évek slágereivel a Madách Színház április 19-én.
2014. február 28. péntek 17:57 - HírExtra
Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója az előadásról tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: az új magyar zenés játékok színpadra segítése fontos számukra, a nagy zenés darabok, világsikerek színrevitelekor megszerzett tapasztalatokat szeretnék hasznosítani és inspirálni új magyar művek születését. Hozzátette: a második musical pályázatuk is lezajlott, a két nyertes művet - az Aranyborjút és a Dögkeselyűt - még 2014-ben műsorra tűzi a színház.

Arról beszélt, hogy Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című műve régi-új magyar darab. Az 1967-es azonos című filmből készült adaptáció bemutatása jól beleillik az igényes magyar musicalek színpadra segítésének sorába - mondta, hozzátéve, hogy a darab derűsen beszél a legfontosabb témáról, a nőkről.

Szente Vajk, az előadás rendezője arról szólt, hogy a derű mellett a szenvedély, a szerelem jellemzi a történetet. Elmondta: a darab három házaspárról szól, amelynek női tagjai elhatározzák, hogy elválnak férjeiktől, ezért fölfogadnak egy fiatal ügyvédnőt, aki lázasan beleveti magát a munkába, fölkeresi a férfiakat, akik rögtön beleszeretnek és már ők akarnak elválni feleségeiktől.

Mint mondta, a fiatal pár női tagját Simon Boglárka és Molnár Nikolett alakítja, férfitagját pedig Németh Gábor és Puskás Péter. A 10 éve házasságban élő pár - a filmben Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán által játszott - szerepét Polyák Lilla és Simon Kornél alakítja. A harmadik házaspárt Szulák Andrea és Szerednyey Béla formálja meg, az ügyvédnőt Trecskó Zsófia játssza, a narrátor pedig Magyar Attila.

Szente Vajk az MTI-nek elmondta: ma már annyi minden megoldható technikailag a színházban, hogy nem okoz problémát egy filmadaptáció bemutatása. Mint mondta, a bájos film az őt is foglalkoztató témákról - a nőkről, a szerelem megtartásáról - szól.

Beszélt arról, hogy a darabot a 60-as évek slágerei - például a Nem leszek a játékszered; Ádám, hol vagy; Szeretni bolondulásig; Ha legközelebb látlak; Isten veled, édes Piroskám - egészítik ki, 19 ismert szám hallható majd. Mint mondta, újszerű zenés színházat, "asszociációs musicalt" láthat a közönség: az előadásban számos szimbólummal dolgoznak, maga a díszlet egy nagy 60-as évekbeli íróasztal óriási írógéppel, ahol megjelennek a szereplők - ahogy az író agyában, az íróasztalán megjelennek.

Kiemelte: a közönség 2014 és az 1960-as évek újszerű találkozását láthatja, a dalokat izgalmasan áthangszerelik. A darabot Gyárfás Miklós forgatókönyve alapján Szabó Tamás ötletei nyomán a rendező, Szente Vajk alkalmazta színpadra. A díszlettervező Túri Erzsébet, a jelmeztervező Ignjatovic Kristina, a zenei vezető Erős Csaba, a koreográfus Szabó Anikó és Túri Lajos.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását