2024. március 29. - Auguszta

Tarlós valószínűleg újra indulna

Tarlós István nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az őszi önkormányzati választásokon ismét induljon a főpolgármesteri posztért, de csak akkor vállalná, ha "értelmes" munkát végezhet. A főpolgármester erről a hvg.hu-n kedden megjelent interjúban beszélt.
2014. január 7. kedd 16:37 - HírExtra
A főpolgármester azt mondta: egyelőre csak "a csillagokban van megírva", hogy ki lesz a kormánypártok főpolgármester-jelöltje. A párt legszűkebb vezetősége dönti majd el, hogy ki lesz a jelölt és azt is, hogy erről mikor határoznak - tette hozzá. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője és Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője esetleges indulásáról azt mondta: beszéljék meg egymás között, és ha egy maradt, akkor "szóljanak neki", feltéve, hogy ő lesz a kormánypártok jelöltje.

Tarlós István arra kérdésre válaszolva, hogy milyen feltételekkel vállalná a főpolgármester-jelöltséget, úgy fogalmazott: "értelmes munkát végzek szívesen, ahol a siker függ az én teljesítményemtől is".

Azt mondta: 1990 óta mindig érdekelt volt a választásokban, így elég komoly rutinja van abban, hogy minden választás előtt egy évvel megjelennek a "hírhozók". Tarlós István szerint egy hiteles felmérés van és az maga a választás. Most jön a kampány, az emberek sok hülyeséget hallanak majd, de ha vége, gyorsan el is felejtik - fejtette ki Tarlós István, megjegyezve: "a magyar választók már tudják, hogy ilyenkor rengeteg olyan dolog hangzik el, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal".

A főpolgármesteri hatáskörök megváltoztatásával kapcsolatban azt mondta: sok minden történhet még, a kétharmados többség sok mindent megtehet.

Tarlós István az interjúban kitért arra is, hogy "a BKV-t most egy baráti kör irányítja", és ezen változtatni akarnak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságából a BKV igazgatótanácsába helyeznék át azt a két embert, akit György István főpolgármester helyettes javaslatára delegáltak oda.

Szólt arról is, hogy a BKK munkáját nemsokára egy munkacsoport minősíti majd, amely eldönti, hogy a BKK betölti-e azt a szerepet, amivel a főváros megbízta vagy sem. A BKK-nak nem lehet független koncepciója: a fővárosnak van egy elfogadott programja, amelyet nemcsak a Fidesz fővárosi frakciója, hanem az országos elnöksége is jóváhagyott, és a BKK ezt hajtja végre - szögezte le a főpolgármester.

A Városligeti Műjégpálya párnapos bezárásával kapcsolatos reakciókra úgy reagált: "aki poénkodik, és azt mondja, hogy megint "Demszkyzünk", az nézze meg a terveket, az építési naplót, a teljes dokumentációt". A főpolgármester szerint talán a következő télig sikerül kijavítani a hibákat, de - jegyezte meg - rengeteget kínlódnak vele.

A hajléktalanok közterületi tartózkodását szabályozó rendelettel kapcsolatban Tarlós István azt mondta, hogy még nem elégedett, de már javul a helyzet. A hajléktalanokon segíteni kell, de nem lehet eltekinteni a másik 1,8 millió budapesti érdekeitől sem, akik a közterületeket rendeltetésszerűen szeretnék használni - jelentette ki. Tarlós István arra is kitért: "nehezen cáfolható, hogy kvantitatív és kvalitatív szempontból egyaránt" javították a hajléktalanellátást. Kórházat alakítottak ki hajléktalanoknak, biztonságot teremtettek a szállókon, a fővárosi cégeknél pedig munkalehetőséget is szeretnének nekik biztosítani - közölte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását