2020. január 20. - Fábián, Sebestyén

A Klubrádiónak lett igaza

A Klubrádió harmadszor nyert pert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsával szemben a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvencia pályáztatásával kapcsolatban - nyilatkozta a csatorna vezérigazgatója szerdán újságíróknak, miután a bíróság kimondta: érvényes a rádió pályázata.
2012. szeptember 26. szerda 14:19 - HírExtra
Arató András emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Ítélőtábla márciusban a Klubrádió keresete alapján, pályázata alaki érvénytelensége miatt zárta ki az eljárásból a hatóság által nyertessé nyilvánított Autórádió Kft.-t.

Később a bíróság hatályon kívül helyezte a médiatanács végzését, amelyben a testület a Klubrádiót zárta ki az eljárásból, pályázatát alakilag érvénytelenné nyilvánítva, szerdán pedig az ugyanilyen tartalmú médiatanácsi határozattal kapcsolatban mondta ki az ítélőtábla, hogy a hatóság a döntés meghozatalakor súlyosan megsértette az eljárási szabályokat - fűzte hozzá a vezérigazgató.

Arató András szerint a médiatanács ezt követően nem tehet mást, mint hogy a pályázati eljárásban a pontozás alapján másodikként végző Klubrádiót nyilvánítja nyertesnek. Mint mondta, ezzel eleget tenne az alaptörvény által biztosított sajtószabadság követelményének, valamint a médiatörvényben szereplő, a műsorszolgáltatás sokszínűségét hangsúlyozó elvnek.

A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy rádiója egy másik frekvenciapályázattal, a 92,9 MHz-es budapesti csatornával kapcsolatban is perben áll a hatósággal. Ezt az eljárást a rádió azért indította, mert bár 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán elnyerte az ingyenes budapesti frekvencia használati jogát, a hatóság jogutódja mégsem kötött vele szerződést.

Arató András szerint a médiatanács akkor állítaná helyre a versenysemlegességet a budapesti rádiós piacon, ha hosszú távon biztosítaná a Klubrádió számára az ingyenes frekvenciát, amilyet a többi beszélgetős rádió, például a Lánchíd Rádió vagy az InfoRádió is használ.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását