2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szakszervezetek: legyenek nyilvánosak a cégvezetői fizetések

Támogatják az állami cégvezetői bérek nyilvánosságát az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők, akik ennek nyomán konkrét intézkedéseket is elvárnak a kormánytól.
2009. szeptember 15. kedd 16:35 - HírExtra
A megkérdezettek egyetértettek abban, hogy a nyilvánosság eloszlathatja a szóbeszédeket, tisztázza a helyzetet, és bizonyos esetekben rávilágíthat fenn nem tartható, "szemérmetlen" juttatási gyakorlatra is, ami önmagában is takarékosságra inthet. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke azt mondta: a nyilvánosság mellett kiállnak, de az erről szóló kormányhatározattal elégedetlenek. Annak megfogalmazása ugyanis pontatlan, nehezen értelmezhető, így az elnök óva intett "túlteljesítésétől".

Csak a vezető tisztségviselők, az első számú vezetők és a külön menedzserszerződéssel foglalkoztatottak bére lehet érdekes - mutatott rá, hozzátéve: csoportvezetők bérének nyilvánosságra hozatala egyáltalán nem cél és nem kívánatos.

Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke annyit mondott: a szövetség helyesnek tartja a társadalmi kontrollként is működő nyilvánosságot.

Borsik János, az Autonómok Szakszervezeti Szövetségének elnöke a kormányok túlzottan lassú reagálására mutatott rá, emlékeztetve, hogy már 2002-ben az Országos Érdekegyeztető Tanácsban tiltakozott a MÁV akkori vezetőinek 30-50-70 milliós végkielégítései miatt. Akkor a kormány megígérte, hogy fellép az ilyen gyakorlat ellen. Azóta hét év telt el - hangsúlyozta Borsik János.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke bár kívánatosnak nevezte a nyilvánosságot, de a mostani kampányt önmagában porhintésnek nevezte. A rendszerváltás óta eltelt 20 évben jelentősen elszakadt a vezetők fizetése az átlagkeresettől - mondta. Ezért úgy vélte, hogy a kormánynak a kérdésben tovább kell lépnie: meg kell szabnia, hogy egyes munkaköröknél a vezetők bérezése legfeljebb hányszorosa lehet az átlagkeresetnek.

Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke hangsúlyozta, hogy a közvélemény egyértelműen megköveteli a nyilvánosságot. Ez tiszta helyzetet teremthet - mondta. Ugyanakkor úgy vélte: az, hogy valakinek kiugróan magas a keresete Magyarországon, a legtöbb esetben inkább azt jelenti, hogy európai összehasonlításban a munkavállalóké túlzottan alacsony.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását