2024. március 29. - Auguszta

15 éves lányt gázoltak halálra

Elütöttek egy 15 éves helybeli lányt a Fejér megyei Lajoskomáromban, aki a helyszínen meghalt; az ittas elkövető segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt – tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
2012. szeptember 9. vasárnap 08:57 - HírExtra
Németh-Kész Mónika elmondta, a baleset hajnalban történt, a rendőrség ügyeletére a bejelentést a lány nevelőapja tette. Az elsődleges információk szerint a lány és nevelőapja közvetlenül az útpadka mellett, az úttest szélén, egy jól megvilágosított útszakaszon haladt, amikor a baleset bekövetkezett. A mentők próbálták újraéleszteni a lányt, de nem jártak sikerrel. Az apa a balesetben nem sérült meg.

A rendőrök már helyszíneltek, amikor a gázoló, a korábbi információtól eltérően nem az édesanyjával, hanem a testvérével együtt visszatért a helyszínre. A 30 éves mezőszilasi siketnéma férfi elismerte, hogy ő ütötte el a lányt. Az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, így mintavételére is sor került. A férfinek érvényes, korlátozó bejegyzést nem tartalmazó vezetői engedélye volt. A balesetet okozó férfit halálos közúti baleset okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztása miatt a rendőrök gyanúsítottként hallgatják ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását