2024. április 19. - Emma
Eddig 88 ezer aláírás gyűlt össze az LMP népszavazási kezdeményezéseihez, a párt kampányfőnöke szerint az állampolgároknál kint lévő 17 ezer gyűjtőíven áll vagy bukik majd a referendum sikere - Vágó Gábor erről pénteken nyilatkozott az MTI-nek.
2012. március 23. péntek 11:48 - HírExtra
A célok

A Lehet Más a Politika március 5-én négy kérdésben kezdte meg az országos aláírásgyűjtést: a kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, emeljék vissza az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról a korábbi 260 napra, 100 napnál hosszabb próbaidőt ne lehessen kikötni és végül a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni.

A népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást április 2-ig kell összegyűjteni.

Izgi lesz

Vágó Gábor hangsúlyozta: "izgalmas véghajrá" elé néznek, hiszen jelenleg körülbelül 88 ezer aláírásnál tart a kezdeményezés. "Ha mindenki odateszi magát, akkor összejön" - fogalmazott a politikus hozzátéve, nem gondolták, hogy ilyen sokan hagyják a végére az aláírást, de bíztatónak tartják, hogy sok ember maga kezdett gyűjteni.

Mint mondta, 17 ezer gyűjtőív van kint állampolgároknál, szerinte ezeken "áll vagy bukik a népszavazás sikere".

Úgy vélte: a tét magas, nem csupán a munkavállalói jogokról van szó, ugyanis az új népszavazási szabályok miatt 2014-ig ez lehet az utolsó lehetőség, hogy a "leosztályozzák" az Orbán-kormány tevékenységét.

Mint a tévében

A politikus köszönetet mondott a népszavazás eddigi támogatóinak, köztük azoknak a szakszervezeti tagoknak is, akik már aláírták a kezdeményezést.

Közölte azt is: szombaton 300 embert várnak a Kossuth térre, ahol "aláírásgyűjtési maratont" hirdetnek. A játék lényege, hogy aki 24 óra alatt több aláírást összegyűjt, az értékes ajándékokat, így kerékpárutalványt és Európai Parlamenti látogatást kap, valamint kedvenc képviselőjével vacsorázhat - ismertette Vágó Gábor.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását