2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Lefülelték a közterület-felügyelőt

Vesztegetésen értek tetten egy közterület-felügyelőt Budapesten a rendőrök; a lebuktatást a Budapest Főváros Közterület-felügyelete jelzése segítette, idén már másodszor - közölte a rendőrség a honlapján kedden.
2012. március 6. kedd 15:40 - HírExtra
A vesztegetésen ért közterület-felügyelő "hivatalos személyként több alkalommal kért, illetve fogadott el anyagi előnyt vállalkozásoktól annak érdekében, hogy azokkal szemben a szükséges, jogszerű intézkedések végrehajtásától eltekintsen" - olvasható a police.hu oldalon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai hétfő délután - a Fővárosi Közterület-felügyelet korábbi jelzésének köszönhetően - a vesztegetési pénz átadását követően tetten érték, és elfogták a férfit, illetve az összeget átadó budapesti vállalkozót is.

A 42 éves budapesti férfi őrizetbe vették, ellene vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Az eljáró nyomozó hatóság kezdeményezi egyúttal az előzetes letartóztatását.
A közlés szerint Budapest Főváros Közterület-felügyelete és a BRFK együttműködése eredményeképpen az idén második alkalommal sikerült korrupt közterület-felügyelőt büntetőeljárás alá vonni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását