2024. április 20. - Tivadar

LMP: a kormány súlyos figyelmeztetést kapott

Az LMP szerint a kormány szerdán súlyos figyelmeztetést kapott az Európai Bizottságtól. Mile Lajos képviselő sajtótájékoztatón úgy értékelte, ezek után a kabinetnek újra kell gondolnia a gazdaságpolitikáját.
2012. január 11. szerda 16:03 - HírExtra
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: habár a bizottság közleménye első hallásra nem tűnik túl erősnek, annak komoly következményei lehetnek. Mint mondta, az ügy folytatódik, mert az uniós tagországok pénzügyminisztereinek tanácsa napirendre fogja tűzni a kérdést. Szavai szerint lehetséges, hogy csak ajánlásokat fogalmaznak meg, de az sem kizárt, hogy szankciókat léptetnek életbe, amelyek tartalmazhatják a kohéziós és strukturális alapok megvonását.

Mile Lajos szerint ez az utolsó pillanat, amikor a kormány még változtathat az eddigi gazdasági gyakorlatán, mert különben az ország "könnyen olyan helyzetbe kerülhet, hogy az államháztartás finanszírozhatatlanná válik". Hozzátette, hogy pártjuk partner lesz a kockázatot minimalizáló kérdések megoldásában.

Az Európai Bizottság szerdai ülését követően kiadott közleménye szerint Magyarország nem tett elegendő intézkedést annak érdekében, hogy "időben és tartósan" kiigazítsa túlzott államháztartási hiányát. Az európai uniós végrehajtó testület ennek megállapítását javasolja az európai uniós tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is.

Tavaly Magyarország tiszteletben tartotta ugyan a GDP-hez viszonyított 3 százalékos deficithatárt, és az idén is várhatóan ez alatt marad, de ez elsősorban egyszeri lépéseknek köszönhető, és jövőre a hiány már 0,25 százalékponttal ismét meghaladhatja a határt - derül ki a közleményből, amely szerint a magyar államháztartási mérleget jelentős mértékben "egyszeri bevételek befolyásolják", amelyek "nem eredményeznek tartós hiánykorrekciót", a szerkezeti mérleg helyzete pedig rosszabbodott.

Olli Rehn pénzügyi biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Magyarország ősz vége óta további intézkedéseket hozott a deficit leszorítására, úgy vélte azonban, hogy ez nem elégséges a hiány tartós küszöb alatt tartására. Jelezte azt is, hogy ezt követően az uniós szabályok értelmében lehetőség van akár uniós források visszatartására is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását