2024. április 20. - Tivadar

Új intézménytípust javasolnak a szülők

Országos szülői egyesületek az érettségit nem adó szakképző középiskola intézményének bevezetését javasolják a mostani szakiskolák helyett.
2011. szeptember 17. szombat 12:36 - HírExtra
Mint honlapjukon kifejtették: az általuk javasolt új iskolatípusban valamennyi államilag elismert szakképesítés tanulható lenne a nyolcadik évfolyam befejezése után.

A szakképző középiskolát arra az esetre tartanák jó megoldásnak, ha a tanulót nem vették fel valamelyik "elitképző" gimnáziumba vagy gyengébb tanulmányi eredménye miatt kitették onnan. A diákok ilyen helyzetben az új típusú szakképző középiskolában szakképesítést és középiskolai szakmai végzettséget szerezhetnének, ez azonban nem jelentene érettségit.

Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke az MTI kérdésére elmondta, hogy az új, alapvetően hároméves intézménytípust a szakiskolák helyett képzelik el.

Véleményük szerint ezek ugyanis ma nem adnak megfelelő iskolai végzettséget, és tudást a gyerekeknek. Mint mondta: megreformálnák az OKJ-rendszerét is, hogy ne legyen érettségihez kötve az egyes szakképesítések megszerzése.

Állásfoglalásukból kiderül: a szülők az állami fenntartású iskolától a jövőben elvárják, hogy megszűnjenek az indokolatlan iskolai pénzkövetelések, az alapítványi befizetések, az osztálypénz intézménye, csökkenjen a "lyukasórák" száma, valamint az osztályzás és a buktatás ne legyen fegyelmező eszköz.

Elvárásaik között említik még, hogy szűnjön meg az "árnyékoktatás", vagyis ne kelljen különórára, előkészítőkre járatni a tanulókat, legyen hatékony a nyelvoktatás, a nyelvi érettségi pedig legyen egyenértékű a nyelvvizsgával.

"Azt várjuk, hogy elkészül a pedagógus életpályamodell és jól képzett, jól fizetett, magas hivatástudattal rendelkező pedagógusok tanítják a gyermekeinket, akiket partnereknek tekinthetnek a gyermekeik neveléséért, oktatásért elsősorban felelős szülők" - olvasható a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének állásfoglalásában.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását