2024. április 19. - Emma

Breaking news: Katasztrófák Magyarországon

A jövőben a köz- és közösségi műsorszolgáltatókon keresztül időveszteség nélkül értesülhetünk a katasztrófahelyzetekről a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mai megállapodása értelmében.
2011. április 5. kedd 18:43 - HírExtra
A négy közszolgálati médiumnak, valamint a közösségi műsorszolgáltatóknak a katasztrófa, illetve veszélyhelyzetek esetén meg kell szakítaniuk adásukat, és azonnal be kell számolniuk az eseményekről. Ez a kiemelkedő jelentőségű együttműködés azokra a helyi műsorszolgáltatókra is vonatkozik, amelyek vételkörzetében történt a tragédia - fejtette ki Szalai Annamária, az NMHH elnöke.

Bakondi György, a katasztrófavédelem vezetője tájékoztatása szerint a katasztrófariasztásokat tartalmazó közlemények küldéséhez, illetve fogadásához a Marathon Terra nevű elektronikus levelező rendszert használják, amelyhez a négy közszolgálati, valamint az országos kereskedelmi és a közösségi médiaszolgáltatók is kapcsolódnak.

Az emberi életet vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető, illetve károsító eseményekről az OKF, a megyei közérdekű tájékoztatásról pedig a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság, valamint a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok gondoskodnak. A katasztrófavédelem vezetője kiemelte, hogy a továbbító hatóságok ügyeletei minden esetben meggyőződnek a küldemény megérkezéséről, amiről igazolást is kérnek.

Az idén életbe lépő médiatörvény alapján a közszolgálati, a közösségi és a jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltató köteles közzétenni a hivatásos katasztrófavédelmi szerv közérdekű közleményét, ha az az emberi életet vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető vagy károsító események várható bekövetkezéséről, a már bekövetkezett ilyen események következményeinek enyhítéséről, elvégzendő feladatokról tájékoztat. A jogszabály szerint közérdekű közleményt - ha ez a katasztrófavédelmi szerv döntése alapján indokolt, és e döntést a médiaszolgáltatóval kellő időben közölték - a közszolgálati médiaszolgáltató köteles műsorának megszakításával közzétenni. Az e bekezdésben foglalt kötelezettség a közösségi médiaszolgáltatás médiaszolgáltatóját is terheli.

Az NMHH és az OKF között kedden kötött megállapodás mindkét fél részéről további vállalásokat is tartalmaz, így ha katasztrófa történne, az NMHH-nak például szakmai segítséget kell nyújtania a kiesett hálózatok helyreállítását végző polgári védelmi szervezeteknek, valamint közre kell működnie a katasztrófahelyzet kezeléséhez szükséges kiegészítő hírközlési kapacitások létrehozásában, illetve a szükséges információk, egyéb hálózatok felhasználásával történő továbbításában.

Ezzel párhuzamosan az OKF vállalásai között szerepel, hogy a települések polgári védelmi besorolásának figyelembevételével megadja, és aktualizálja a veszélyforrások konkrét adatait, valamint hatáskörzetét annak érdekében, hogy ezekkel a hírközlés veszélyhelyzeti felkészítésénél számolni lehessen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását