2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gyurcsány ismét szervezkedik

A Magyar Demokratikus Charta április 16-ára tüntetést szervez, mert elfogadhatatlannak tartja az új alkotmány kormánypárti tervezetét.
2011. március 31. csütörtök 14:22 - HírExtra
Ezt a szervezet képviseletében Bauer Tamás közgazdász és Vágó István televíziós műsorvezető jelentette be. Vágó István csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: demonstrációjukkal azoknak szeretnének fórumot biztosítani, akik elégedetlenek az alkotmányozási folyamattal, "akik látják azt, hogy mire megy ki a játék". Hozzátette: a nemzeti együttműködés rendszerében koránt sincs akkora egyetértés, mint amilyet a kormánytöbbség sugall.

Bauer Tamás, aki korábban az SZDSZ parlamenti képviselője volt, kifejtette: tiltakoznak az ellen, hogy Orbán Viktor kormánya meg akarja fosztani a magyarokat a jó húsz éve megszerzett szabadságtól, amelynek garanciáit a rendszerváltás köztársasági alkotmánya biztosította. Példaként hozta az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását és az adatvédelmi biztos tisztségének tervezett megszüntetését.

A 2008 szeptemberében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére megalakult demokratikus charta szóvivője kiemelte: a határon túli magyar állampolgároknak biztosított szavazati joggal a kormánytöbbség el akarja venni a Magyarországon élő nyolcmillió választópolgár jogát, hogy maga határozza meg, mi történik vele a jövőben. Úgy fogalmazott: a választójog kiterjesztésével a Fidesz lehetővé akarja tenni, hogy a "szomszéd országokban élő magyarok egy a párthoz közel álló kisebbségét mozgósíthassa a magyarországi választásokra".

Bauer Tamás kitért arra is, hogy tüntetésük helyszínéül a Parlament előtti Kossuth teret szerették volna, de annak közepét a kormány egy "fényképkiállítás ürügyén" hónapokra lezárta. "Nem kordont vonnak, hanem egy kiállítás paravánjával zárják el a magyar demokraták elől a kormányellenes tüntetések hagyományos színhelyét" - jelentette ki, megjegyezve: demonstrációjuk helyszíne így a Batthyány-örökmécsesnél lesz.

Kérdésre válaszolva elmondta: meggyőződése, hogy az április 16. és 18., azaz az új alkotmány elfogadásának várható napján és az azt megelőző napokban egymást követő tüntetéseken - a demokratikus chartáén, az LMP és az MSZP demonstrációján, valamint a sajtószabadság-tüntetések szervezőinek rendezvényén - még annál is nagyobb tömeg tiltakozik majd a magyar alkotmányosság felszámolása ellen, mint ahányan március 15-én a médiatörvény ellen tüntettek az Erzsébet hídnál.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását