2024. április 19. - Emma
Rosszindulatúnak nevezte a fideszes Szájer József azokat a feltételezéseket, amelyek szerint rejtegetni szeretné alaptörvény-javaslatát a Fidesz-KDNP.
2011. március 24. csütörtök 18:30 - HírExtra
A szöveg angol nyelvű fordításával kapcsolatos hírekre az európai parlamenti képviselő (EP) az MTI-nek nyilatkozva úgy reagált: először egy "nyers fordítást" küldtek az EP politikusainak. A Népszabadság csütörtöki számában arról írt: kimaradt az alaptörvény angol nyelvű fordításából annak első fejezete, a Nemzeti hitvallás, és más szövegrészek is hiányosak.

Szájer József, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának vezetője ezzel összefüggésben az MTI-nek kifejtette: a cél az volt, hogy minél előbb közvetlen ismeretekkel rendelkezhessenek az alkotmányjavaslatról az EP képviselői, ezért mindegyiküknek küldtek egy előzetes meghívót az ebben a témában tartandó jövő keddi meghallgatásra, amelyet az Európai Néppárt szervez. A képviselőknek azonban jelezték - folytatta -, hogy a mellékelt alkotmányjavaslat egy "nyers fordítás", amelyet a későbbiekben, még az esemény előtt egy pontosabb szöveg követ majd.

Ez az oka annak, hogy a Nemzeti hitvallás sem került bele, hiszen az egy emelkedett szöveg, amelynek "nyers fordítása semmiképpen sem lett volna kielégítő" - mondta a politikus, hozzátéve, hogy még ezen a héten kiküld az Európai Néppárt egy végleges meghívót. "Mi már továbbítottuk szerdán a néppártnak azt a szöveget, amely reményeink szerint már pontosabb" - jegyezte meg.

Rosszindulat?

Szájer József - mint fogalmazott - kifejezetten rosszindulatúnak tartja azokat a feltételezéseket, amelyek bármifajta rejtegetést vélelmeznek az esettel kapcsolatban. Hozzáfűzte továbbá, hogy a szöveg minőségével kapcsolatban nem érkezett kritika.

A jövő keddi, március 29-i meghallgatás célja egyébként az, hogy az EP-képviselők minél szélesebb körben tájékozódhassanak az alkotmánytervezet szövegéről - közölte. Tájékoztatott arról is, hogy áprilisban az EP alkotmányügyi bizottságban ugyancsak napirendre kerül a téma.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2011. március 27. 18:01
A PARLAMENT ELÉ TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSRA, HOGY A FIDESZ-KDNP KÉTHARMAD ÉS AZ
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK SZAVAZNI TUDJANAK TÓLA.

Az ápolási díj, mint segély 8 órás fő munkaidő legyen. Akik 80%-os
ápolási díjat kapnak, és akik 100%-os ápolási díjat kapnak, azoknak
is.
Schmitt Pál köztársasági elnök úrnak levelemben jeleztem, hogy járjon
közbe Orbán Viktor miniszterelnöknél, hogy az ápolási díj, mint segély
8 órás munkaidő legyen.
A köztársasági elnök úr Matolcsy György gazdasági-pénzügyi
miniszternek továbbította a levelet. A köztársasági elnök úr az
Alkotmány 30/A §-ra hivatkozott.
Élve állampolgári jogommal, a mai nap folyamán, 2011. március 22-én
visszaküldöm levelemet Szájer József Európai Parlamenti Képviselő és
Szili Katalin független képviselőknek, hogy tegyék meg ők a kellő
lépést azzal kapcsolatosan és a Fidesz kétharmada saját
választópolgáraiért is, mert a választópolgárok érdemlik a legtöbbet,
hogy a Fideszt kormányra juttatták. 70.000 ember van Magyarországon,
aki otthon ápolási díjat kap (22.800Ft-ot).
2011. március 22-én kelt levelemet postára adom, mivel a Fidesz-KDNP a
mai napot határozta meg, hogy fel lehessen adni az alkotmánnyal
kapcsolatos kérdéseinket, hozzászólásainkat Orbán Viktornak és a
Fidesz-KDNP kormánynak. Azt ígérték, hogy mindenkinek a levele bekerül
a parlament elé, az alkotmányozásba. Én azt várom az alkotmányozástól,
hogy még 2011. évben 8 órás fő munkaidőnek fog számítani az otthon
ápolási díj, amihez automatikusan 62.000 Ft minimálbér tartozik.
KELT.2010.MÁRC.22 ÉN
Köszönettel, tisztelettel:
Kocsis Tamás
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását