2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Erősíteni kell a fogyasztóvédelmet

A banki szolgáltatások területén növelni kell a fogyasztói tudatosságot, míg az építőiparban az ellenőrzést szükséges erősíteni - mondta Alexa György (MSZP), az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2008. június 18. szerda 13:07 - Hírextra
Az eseti bizottság szerdán hallgatja meg az érintett banki és építőipari szervezeteket. Mint Alexa György tájékoztatóján elhangzott, a banki szolgáltatások területén fogyasztóvédelmi szempontból a legnagyobb gondok a hitelkártyákkal és a jelzáloghitelekkel vannak, mivel nem egyértelműek az igénybevétel szabályai.
Alexa György hozzátette: a hitelkártyák esetében nem egyértelmű, meddig van valódi díjmentesség, és mely szolgáltatási területeken. Megjegyezte, hogy általában a hitelkártyával vásárlás kamatmentes, a pénzfelvétel azonban elég jelentős kamatokkal jár.
Mint mondta, a jelzáloghiteléknél felmerült, hogy ha valaki idő előtt visszafizeti a hitelt, akkor pluszköltségeket kell lerónia. Az MSZP-s képviselő hangsúlyozta, hogy a fogyasztók pénzügyi tájékozatlansága is közrejátszik a felmerülő problémákban, ezért fontos lenne pénzügyi ismereteket oktatni az iskolákban, hogy növeljék a fogyasztói tudatosságot.
Alexa György szerint az építőiparban meg kellene erősíteni a termékek és a szolgáltatások ellenőrzését, mivel kevés az ellenőr ezen a területen. Úgy vélte, a jogszabályi környezet megfelelő, de az ellenőrző hatóságok finanszírozását növelni kell.
A politikus szerint a lakosság számára nyújtott építőipari szolgáltatások estén a legtöbb probléma a megfelelőségi tanúsítványokkal és a beépítési útmutatók hiányával van. Hozzátette: nagyon nagy számban megfelelő tanúsítványok nélkül értékesítenek építőanyagokat, és ez azért is komoly probléma, mert "nem egy-két napra épít az ember".
Koszorús László, a Fidesz fogyasztóvédelmi szakpolitikusa reagálásában újságíróknak azt mondta, a kormány megint csak kommunikál, a tettekre várni kell. Kiemelte: a Fidesz tavaly év végén egy nyolcpontos javaslatcsomagot terjesztett be az Országgyűlésnek a banki szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Az ellenzéki politikus a javaslatok közül kitért arra, hogy kamatplafont kellene bevezetni, amely legfeljebb a mindenkori jegybanki alapkamat háromszorosa lehetne. Azt is javasolják, hogy a televíziós reklámok után - hasonlóan a gyógyszerreklámokhoz - hívják fel arra a figyelmet arra: a felvett hitelt vissza kell fizetni.
A fideszes képviselő azt mondta, a javaslatok között szerepel a bankszámlaszám hordozhatósága. Koszorús László megjegyezte: korábban azt is kezdeményezték, hogy a fogyasztóvédelmi oktatás jelenjen meg az általános és a középiskolákban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását