2024. április 16. - Csongor

Szájer egymillió válaszra számít

Szájer József arra számít, hogy a jövő heti határidő lejártáig eléri az egymilliót azok száma, akik visszaküldik az alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet.
2011. március 14. hétfő 08:29 - HírExtra
A nemzeti konzultációs testület elnöke a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este azt mondta: tervezik egy "gazdasági alkotmány" létrehozását is. Szájer József azzal kapcsolatban, hogy péntekig csaknem nyolcszázezer ember küldte vissza kérdőívet, azt mondta: bízik abban, hogy ez a szám eléri majd az egymilliót.

Azt ígérte: az észrevételeket beépítik a szövegbe; ha a válaszadók többsége nem ért egyet egy elképzeléssel, akkor azt módosító indítvánnyal majd a parlamenti vitában kiveszik a szövegből, ha pedig támogatnak egy kezdeményezést, akkor beépítik.

A kiveendő ügyekről nem kívánt részleteket mondani, a gyermekek utáni szavazati joggal kapcsolatban csupán annyit közölt: ez "szívügye" és azzal a megfogalmazással került be a szövegtervezetbe, hogy egy gyerek után adhatna le pluszszavazatot az anya. Kiemelte: ezt lehetőségként fogalmazza meg az alkotmányt, de nem követeli meg. Mint hozzáfűzte, ezt egy néhány hónap múlva elfogadandó választójogi törvény szabályozná.

Szájer József bízik abban, hogy ha nem is most, hanem hosszabb távon ez a társadalom értékrendjét kicsit átalakító és a jövő nemzedékek érdekeit jobban figyelembe vevő javaslat részévé válhat a magyar jogrendnek.

A politikus beszélt arról is, hogy több kétharmados törvény megalkotását teszi szükségessé az új alkotmány. Ezek között szólt a választójogi törvény mellett egy igazságszolgáltatási reformról, egy az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvényről, mivel a testületnek megváltoztatták a jogköreit. Ha nem is az alkotmány hatálybalépéséig, hanem majd azt követően, de biztosan hozzá kell nyúlni az önkormányzati törvényhez - emelte ki. Közölte: tervezik egy "gazdasági alkotmány" létrehozását, ennek alapjait az alaptörvény tervezete megadja.

Szájer József szerint nem kerül "egy fillérbe sem", hogy a Magyar Köztársaság elnevezés Magyarországra változik. Kifejtette: arról is döntés született, hogy az elnevezést fokozatosan vezetik be. A jelenlegi "alkotmánynak hívott dokumentum" ellentmondása, hogy úgy kezdődik, Magyarország köztársaság, tehát az ország nevét Magyarországként állapítja meg, utána viszont következetlenül az államformát is hozzáteszi az elnevezéshez - emelte ki.

Magyarország neve ezer éve Magyarország - jelentette ki. Úgy vélekedett: a pénzérméket akkor cserélik ki, amikor elkopnak, a papírokat pedig akkor, amikor azok elhasználódnak, erre egy fillért nem fognak fordítani.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2011. március 27. 18:08
A PARLAMENT ELÉ TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSRA, HOGY A FIDESZ-KDNP KÉTHARMAD ÉS AZ
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK SZAVAZNI TUDJANAK TÓLA.

Az ápolási díj, mint segély 8 órás fő munkaidő legyen. Akik 80%-os
ápolási díjat kapnak, és akik 100%-os ápolási díjat kapnak, azoknak
is.
Schmitt Pál köztársasági elnök úrnak levelemben jeleztem, hogy járjon
közbe Orbán Viktor miniszterelnöknél, hogy az ápolási díj, mint segély
8 órás munkaidő legyen.
A köztársasági elnök úr Matolcsy György gazdasági-pénzügyi
miniszternek továbbította a levelet. A köztársasági elnök úr az
Alkotmány 30/A §-ra hivatkozott.
Élve állampolgári jogommal, a mai nap folyamán, 2011. március 22-én
visszaküldöm levelemet Szájer József Európai Parlamenti Képviselő és
Szili Katalin független képviselőknek, hogy tegyék meg ők a kellő
lépést azzal kapcsolatosan és a Fidesz kétharmada saját
választópolgáraiért is, mert a választópolgárok érdemlik a legtöbbet,
hogy a Fideszt kormányra juttatták. 70.000 ember van Magyarországon,
aki otthon ápolási díjat kap (22.800Ft-ot).
2011. március 22-én kelt levelemet postára adom, mivel a Fidesz-KDNP a
mai napot határozta meg, hogy fel lehessen adni az alkotmánnyal
kapcsolatos kérdéseinket, hozzászólásainkat Orbán Viktornak és a
Fidesz-KDNP kormánynak. Azt ígérték, hogy mindenkinek a levele bekerül
a parlament elé, az alkotmányozásba. Én azt várom az alkotmányozástól,
hogy még 2011. évben 8 órás fő munkaidőnek fog számítani az otthon
ápolási díj, amihez automatikusan 62.000 Ft minimálbér tartozik.
KELT.2010.MÁRC.22 ÉN
Köszönettel, tisztelettel:
Kocsis Tamás
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását