2024. május 8. - Mihály

Konferencia a városok infrastruktúrájáról

Nemzetközi konferencia kezdődik ma Budapesten a városok kritikus infrastruktúrájának védelméről; a rendezvény szervezője a Fővárosi Önkormányzat városrendészeti bizottsága és az Európai Fórum a Városi Biztonságért (EFUS) nevű szervezet.
2007. október 10. szerda 09:48 - Hírextra

A kétnapos rendezvény - amelynek a Magyar Tudományos Akadémia épülete ad otthont - első napján nemzetközi konferencia keretében tekintik át magyar és külföldi szakemberek a városok kritikus infrastruktúrájának - mint például az energia- és a vízhálózat, az élelmiszer és egészségügyi ellátás, a polgári közigazgatás, a közlekedés - védelmét, illetve az önkormányzatok szerepét e feladat ellátásában.

A hazai és külföldi vendégeket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke és Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter köszönti. Az előadók között lesz Danielisz Béla, a főváros bűnmegelőzési tanácsnoka, az EFUS alelnöke, aki arról beszél, milyen felelőssége van az önkormányzatoknak a kritikus infrastruktúra védelmében.

Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora előadásában arról beszél majd, hogy kik kerülhetnek kiszolgáltatott helyzetbe a kritikus infrastruktúra fenyegetése miatt. Antal Attila, a BKV Zrt. vezérigazgatója a városi közlekedésről tart előadást, míg Bende Péter tűzoltó vezérőrnagy, fővárosi tűzoltóparancsnok előadásában kitér arra: milyen szerepe van a tűzoltóságnak a város védelmében.

A tervek szerint a konferencia résztvevői elfogadják a "Budapest kiáltvány - az önkormányzatok felelősségéről a kritikus infrastruktúra védelmében" című záródokumentumot.
Az Európai Fórum a Városok Biztonságért (EFUS) nevű szervezetnek - amely tavaly ünnepelte alapításának 20. évfordulóját - Európában több mint nyolcszáz tagszervezete van, köztük mintegy 330 város. A szervezet júliusi közgyűlésén választotta alelnökké Danielisz Bélát. Az EFUS elnöke - akit szintén júliusban választottak meg - Zaragoza polgármestere, Juan Alberto Belloch Julbe.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását