2024. május 6. - Ivett, Frida

Illés: ötmilliárdra lenne szükség

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések árvíz- és belvízvédelmi feladatainak elvégzéséhez ötmilliárd forintra és legalább másfél évre van szükség.
2010. december 20. hétfő 13:16 - HírExtra
A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a napokban bontották el Felsőzsolcán az árvíz miatt megrongálódott hidat, és elkezdték a kerékpárút árvízlevezetését segítő helyreállítását, a Sajó és a Bódva medrének kotrását. Ezekre a feladatokra 400 millió forint áll rendelkezésre.

A következő feladat Felsőzsolcától északra tervezett árvízi és záportározók megépítése, a munka a tavasszal kezdődik, és másfél évig tart. Addig, amíg ezek nem épülnek meg, a kormány mobil gátakat vásárol, a felállítás helyszínéről a következő hetekben egyeztetnek.

Több mint kilencven település most elkészítheti az árvízvédelmi terveket, amelyeket eddig pénzhiány miatt nem tettek meg. A kormány átvállalja ennek pénzügyi terhét, amely településenként hárommillió forint. A tervek elkészítésének határideje 2011. március 31. - ismertette az államtitkár.

Hangsúlyozta, elfogadhatatlan, hogy az előző kormányzat az önkormányzatokra bízta az ár- és belvízvédelmi feladatok ellátását, de pénzt nem adott rá. Át kell venni ezt a feladatot az önkormányzatoktól, ellátásukra pedig közmunkásokat is igénybe kell venni - mondta.

A hosszabb távú stratégiáról szólva Illés Zoltán közölte: újra felállítják az árvízi, belvízi központi szolgálatot, a védekezésben pedig 2014-ig tízezer közmunkásnak adnának munkát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását