2024. március 28. - Gedeon, Johanna
A nézők felháborodtak, hogy legutóbb Veca esett ki az X-Faktorból. A rajongók és mentora sem érti Ildikó döntését. Geszti Péterrel beszélgettünk Veca kieséséről, az okokról és a tehetséges énekesnő jövőjéről.
2010. december 18. szombat 10:25 - Kancsár Edina
Sokak számára óriási megdöbbenést okozott, hogy Vecának kellett búcsúznia múlt hét szombaton. Számítottál rá, hogy a közönség Csabát juttatja tovább?

Veca nyilatkozata a kiesésről
„Engem megszerettek, és ez a fontos. Szerintem itt, ennek így kellett lennie és nem ellenkezem a sorsommal. Számítottam rá, hogy párbajoznia kell: egész héten sokkal jobban készültem a párbajdalra, mint a saját produkcióimra” – mondta Veca. Azt is kijelentette, hogy lesz saját lemeze, koncertek, így azonnal el is kezd rajta dolgozni. Családja mellette áll, főleg testvére, Janicsák Regina.

Janicsák Veca nem szomorkodik, hiszen mindenképp magának tudhat egy nagyon fontos dolgot: ő az X Faktor 2010 legjobb női hangja cím boldog tulajdonosa! Veca azt is megsúgta, hogy titokban szeretné, ha Takács Nikolas nyerné meg az idei X Faktor tehetségkutató versenyt, ezért rajongóit is arra buzdította, hogy szavazzanak a tehetséges fiúra. /xfactor-hu.info/
Nem gondoltam, hogy sor fog kerülni a borítéknyitásra. De miután így alakult, sajnos már számítottam rá. Vastag Csabi nem egyedül nyert, hiszen öccse szavazói biztos átszavaztak rá. Éppen ezért haragszom Ildire, mert ha szakmai döntést hozott volna, akkor Veca jutott volna tovább. Azzal, hogy a közönségre bízta a döntést, megpecsételte Veca sorsát.

Minden versenyzőnél voltak jobb és rosszabb periódusok, Veca azonban minden alkalommal jól teljesített. Ha Keresztes Ildikó megmentette volna, szerinted lett volna esélye a győzelemre is?


Őt nem megmenteni kellett volna, csak szakmai szempontok alapján dönteni, amit Ildi nem vállalt fel. Igazából az indoklását sem értettem, hiszen az eddigi műsorok alapján úgy tűnt Vecát tartja jobb énekesnek. Úgy látszik valami megváltozott azóta és végül inkább szimpátia alapján döntött. Én azt gondolom, hogy Veca hallás alapján és szakmailag is Csaba előtt jár… Szerintem ezt Csaba is így gondolja. Egy biztos, Vecának a döntőben lett volna a helye.

A szombati adás kapcsán kiírtunk egy szavazást. Jelenleg az olvasóink nyolcvankét százaléka is egyetért veled, miszerint Vecának a dobogón lett volna a helye.

Érdekes, én is mindenhonnan ezt hallom vissza. Ma négy üzletben voltam és mindenhol odajöttek hozzám az eladók és az emberek: sérelmezték, hogy Veca kiesett. Az igazságérzetüket és a valóságérzékelésüket sérti ez a dolog...

Mennyire viselte meg Vecát, hogy búcsúznia kellett?

Az elején nagyon elegánsan és nagyvonalúan vette tudomásul a döntést. De később, valószínűleg fájdalmasabban érintette a dolog. Amikor az embernek már a gyomrából szólal meg a hiány, hogy nem lehet ott a többiekkel és nem küzdhet meg az első helyért, az valószínűleg érzékenyebben érinti meg.

De ez általánosságban is elmondható: érzékenyebben éljük meg, ha úgy érezzük, hogy igazságtalanság ér bennünket. Ezt a szót azonban itt nem lehet használni, ugyanis a verseny szabályzata lehetővé tette, hogy Ildi így döntsön. Csak azt gondolom, hogy ennél karakánabbul kellett volna viselkednie.

Ildikóval megbeszéltétek ezt azóta?

Persze. Elmondtam neki, hogy mennyire nem értek egyet a döntésével. Ráadásul szerintem rosszul is kommunikálta a döntésének okát. Ennek ellenére nincs köztünk harag.

Ezentúl is segíteni fogsz az „énekeseidnek”?

Minden mentoráltam számíthat rám a későbbiekben is. Szívesen adok nekik továbbra is tanácsokat, és szívesen végiggondolom velük együtt, hogy mit csináljanak az elkövetkező fél évben, illetve a későbbiekben. A legfontosabb szempont az lesz, hogy tanuljanak meg hosszútávon is gondolkodni a saját karrierjükről. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy idővel majd írok nekik valamilyen dalt, de nem egy nagylemeznyit, csak egyet-egyet.

Így, hogy az utolsó énekesed is kiesett, kinek fogsz drukkolni a végső döntőkön?

Nem drukkolok senkinek, illetve mindenkinek. Nagyon kedvelem mind a három srácot és nem haragszom se Csabira, se másra… Én csak azt gondolom, nem így kellett volna történnie. Ettől függetlenül nagyon jónak és érdekesnek tartom mindhárom srác teljesítményét és kíváncsian várom mi fog történni a végső döntők során.

Korábban azt nyilatkoztad, hogy hatalmas lehetőség a versenyzők számára a nagy koncert, amit ráadásul duplán adnak elő. Véleményed szerint nem lesz túl nagy falat ez egyes versenyzőknek?

Nem hiszem, illetve remélem, hogy nem. Beszélni fogok a mentoráltjaimmal, hogy mire készüljenek. Ez egy ünnepnap lesz az énekesek számára. Mondtam is nekik, hogy jól jegyezzék meg ezeket a koncerteket, mert ennyi embert egy darabig biztos nem fognak látni a saját színpaduk előtt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását