2024. május 6. - Ivett, Frida

Petárda szállítmányokat fogtak

Néhány óra alatt két petárda-szállítmányt találtak a vámosok Röszkénél, a tiltott pirotechnikai eszközöket mindkét esetben autóbuszokon próbálták Magyarországra csempészni - tájékoztatta a vám- és pénzügyőrség.
2010. december 12. vasárnap 11:55 - HírExtra
A pénzügyőrök először egy szerb autóbuszt ellenőriztek. Miután a járművezető és az utasok mindegyike is úgy nyilatkozott, hogy nem visz magával bejelenteni való árut, a vámosok a jármű és a csomagok szigorított vizsgálata mellett döntöttek – közölte Némedi Varga Éva, a vám- és pénzügyőrség regionális parancsnokságának sajtóreferense.

Miután minden utas a csomagjával leszállt a buszról, egy utazótáska maradt a csomagtartóban. A sporttáskában 674 darab petárdát és 68 darab különféle tűzijátékot rejtettek el. A csomagot végül a jármű sofőrje magáénak vallotta.

Néhány órával később egy osztrák autóbuszt ellenőriztek, itt a csomagok tételes átvizsgálása során az egyik osztrák utas táskájából 112 darab petárda került elő - tudatta az őrnagy.

A vámhatóság a több százezer forint értékű pirotechnikai eszközöket lefoglalta, a szerb buszsofőr és az osztrák utas ellen pedig eljárást indított.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását